Foci

Megtalálta Diagne utódját az Újpest

Lencse László, a Puskás Akadémia támadója kedden aláírta kölcsönszerződését a lila-fehérekkel, így a győri születésű labdarúgó a szezon végéig az Újpest FC csatársorát erősíti majd – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Leigazolására azért is volt különösen nagy szükség, mert Mbaye Diagne, a csapat gólvágója távozott a fővárosiaktól.

Az idei szezonban eddig négy bajnoki gólnál járó ék 1988. július 2-án született Győrben, 18 évesen gólkirálya lett az U19-es kiemelt bajnokságnak 2006-ban. Az MTK színeiben az első és második csapatban összesen 47 mérkőzésen 16 gólt szerzett 2007 és 2009 között.

Ezután 2009 év végétől egészen a 2010/11-es szezon végezetéig a Videoton játékosa lett, Fehérváron 23 mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett. 2011 és 2012-ben a Kecskemét színeiben 21 mérkőzésen 15 gólt szerzett, majd két évet külföldön töltött a Hapóél Íróní Kirjat Smóná és a Sztérasz Trípolisz csapatainál. 2013-ban szerződtette a Puskás Akadémia, ahol 16 mérkőzésen 13 gólt rúgott.

Téli játékosmozgás az Újpestnél (az nso.hu alapján):

Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia),Lázok János (Vasas, szabadon igazolhatóként)

 

Kölcsönbe érkezők: Lencse László (Puskás AFC)

 

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bauer Péter, Gere Zoltán

 

Távozók: Mbaye Diagne (szenegáli, Tiencsin Teda – Kína), Forró Gyula (Puskás AFC),Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden-kölcsön után Guimaraes – Portugália), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)

 

Kölcsönbe távozók: Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Tóth Patrik (Budaörs)

 

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –

Fotó: ujpestfc.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik