grosics gyula (grosics gyula, buzánszky jenő, )
Foci

A Fekete Párduc ma lenne 90 éves

24.hu
24.hu

2016. 02. 04. 12:41

Az Aranycsapat kapusa 1926. február 4-én született Dorogon.
Korábban a témában:

Grosics Gyula szülővárosában kezdett el futballozni, első profi klubja a Dorogi Bányász volt. 1947-ben került a MATEOSZ-hoz, 1950-ben pedig már a Budapesti Honvéd játékosa volt. 1954 novemberében 13 hónapra eltiltották a futballtól, majd Tatabányán kellett folytatnia pályafutását. ahonnan 1956-ban került a Tatabányai Bányászhoz, itt fejezte be pályafutását. Négyszeres magyar bajnok, összesen 390 élvonalbeli meccsen lépett pályára. A magyar válogatottban 1947 és 1962 között 86 mérkőzésen szerepelt – ő állt az Aranycsapat kapujában 1948 és 1954 között is, amíg a válogatott egyetlen mérkőzést sem veszített el. Tagja volt az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon olimpiai bajnokcsapatnak, az 1953-as Európa Kupa-győztes (ami ma Eb), valamint az 1954-es svájci világbajnokságon második helyezett együttesnek is. Három világbajnokságon szerepelt, (1954, 1958, 1962), és természetesen az előző évszázad mérkőzésén, a londoni 6:3-as magyar-angol mérkőzésen is ő védett.  – emlékezett meg az egykori kiváló kapus születésnapjáról az mlsz.hu.

Grosics Gyula (grosics gyula, )
Grosics Gyula harcban a labdáért Fotó: MTI

Grosicsot négyszer jelölték az Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben – az olimpiai győzelem évében – az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt.

Az Aranycsapatból klasszikus tizenegyéből utolsó előttiként hunyt el, 2014. június 13-án.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.