Foci

Ezért küldhették el László Csabát az MTK-tól

Viszonylag csendben csordogált a téli holtszezon a magyar labdarúgásban, ám az MTK szerdán egy meglepő bejelentéssel felkavarta az állóvizet: a fővárosi klub szerződést bontott László Csaba vezetőedzővel. A dolog azért is fura, mert az irányításával végigcsinált egy alapozást az együttes, jövő héten pedig folytatódik a bajnokság, az MTK pedig ugyan nem játszott látványosan, azért ott van az ötödik helyen a tabellán, mindössze két ponttal elmaradva a második helyen álló Újpest mögött.

Sem László Csaba, sem a klub részéről Domonyai László nem akartak belemenni a sárdobálásba, pusztán megerősítették a hírt: már nem ő a vezetőedző.

A csakfoci.hu saját értesüléseire hivatkozva részletezte a miérteket. A portál szerint érett már ez a váltás, és bár sokakban felmerülhetett, nem a törökországi edzőtábor során volt valami nagy vita, hanem ez egy hosszan tartó folyamat volt. A portál pontokba szedte az okokat:

  • László Csaba több klucsjátékossal (például Kanta József és Vass Ádám) is összeveszett, emellett az ellenfelek kispadjával is sűrűn összeszólalkozott, ami nem jellemezte korábban az MTK-t;
  • feszültségforrást jelentett az is, hogy a szakember az ígértek ellenére nem engedte el Bese Barnabást a válogatott összetartásra, ezt a szövetségi kapitány, Bernd Storck rossz néven vette;
  • a nyár egyik legnagyobb fogásának tartott Szatmári Lórándod látványosan mellőzte;
  • a csapaton belül gyakorlatilag már vágni lehetett a feszültséget, ezen pedig csak rontott a másfél-kéthetes összezártság Törökországban.

Mindezek után a vezetőség jobbnak látta , ha megköszönik László Csabának az eddigieket és azt a Teodoru Vasziliszt nevezik ki a csapat élére, aki már „ezer éve” a csapatnál szakmai stábjában van, dolgozott az utánpótlásban és a Sándor Károly Akadémián is, ismeri a klub kultúráját.

Az MTK jövő szombaton a közvetlen rivális Paks ellen vág bele a bajnokság tavaszi szakaszába. Immár Teodoru Vaszilisszel a kispadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik