Foci

Eldőlt, hol folytatja Guardiola

Hétfőn kora délután a Manchester City rendesen felkavarta az állóvizet, egészen pontosan Manuel Pellegrini, a chilei szakember ugyanis a chilei szakember bejelentette: noha 2017-ig szól a szerződése, már a nyáron elhagyja az Égszínkékeket. A klub is azonnal megtette a szükséges lépést és közleményben jelezte:

Pep Guardiola lesz a következő szezontól az együttes menedzsere. Három évre érkezik.

A katalán szakember – aki korábban a Barcelonával nyerte halomra magát – már a télen közölte, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Bayern Münchennel és Angliában szeretné folytatni a karrierjét. Már egy ideje sejteni lehetett, hogy a Cityvel fog megegyezni, legalábbis a lapok a manchesteriekkel boronálták össze előszeretettel – a jelek szerint nem véletlenül.

Pellegrini hétfőn mondta el az újságíróknak, hogy már csak a nyárig irányítja a Cityt:

Pellegrini out, Guardiola In!WATCH: Manuel Pellegrini announces he will leave Manchester City FC and will be replaced by Pep Guardiola. What do you make of that news?

Közzétette: Sky Sports – 2016. február 1.

Bezavart ugyanakkor a képbe, hogy a Chelsea idő közben menesztette José Mourinhót, illetve Louis van Gaal irányításával botladozik a Manchester United, ám végül a City nyerte meg a szakember kegyeiért folytatott versenyfutást.

A 45 éves Guardiola egyébként épp nemrég mondta azt egy interjúban, hogy nem tudja magát sehol sem elképzelni hosszú éveken keresztül, szerinte

egy csapatból három év alatt ki lehet hozni a maximumot.

A Barcelonát négy szezonon át irányította (a többi közt három bajnoki cím és két BL-trófea a mérlege), a Bayern Münchennél pedig három esztendőt tölt/töltött el (jelenleg úton van a harmadik Bundesliga-aranyérem felé).

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Cityhez is három évre írt alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik