Foci

Tizenegyespárbaj után döntős a Liverpool

Bogdán Ádám sajnos csak a lelátóról nézhette az összecsapást.

A Liverpool labdarúgócsapata úgy készülhetett a Stoke City elleni visszavágóra az Angol Ligakupa (Capital One Cup) elődöntőjében, hogy idegenben 1-0-ra győzött Jordon Ibe góljával még január elején. A második mérkőzésre nem feltartott kezekkel érkezett a vendégcsapat, Marko Arnautovic lesgyanús góljával már az első félidő utolsó percében le is dolgozták hátrányukat.

A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a hazaiktól Roberto Firmino, a vendégek részéről pedig Marco van Ginkel találta el a kapufát. Mivel több gól már nem született a rendes játékidőben és a kétszer 15 perces hosszabbításban sem, így jöhettek a tizenegyesek.

Először a második párban hibáztak a játékosok, akkor Peter Crouch lövését védte Simon Mignolet, majd Emre Can találta el a kapufát. Innentől nyolc játékos is értékesítette a büntetőjét, majd a hetedik pár első rúgója, Marc Muniesa hibázott. Joe Allen viszont higgadt maradt, így a Liverpool jutott a fináléba.


Bogdán Ádám ezúttal sem került be a meccskeretbe. Jürgen Klopp együttesének az ellenfele vagy a Manchester City, vagy az Everton lesz. A két gárda visszavágóját szerda este rendezik, a City 2-1-re kikapott az első mérkőzésen a Goodison Parkban.

Eredmény – Angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó

Liverpool – Stoke City 0-1 (0-1) – tizenegyesekkel: 6-5
Gólszerző: Arnautovic (45.)
Továbbjutott a Liverpool 1-1-es összesítéssel, tizenegyesek után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik