Foci

Dárdai, Huszti, Kleinheisler, Szalai – magyaros tavasz a Bundesligában

Bő egy hónap szünet után pénteken folytatódott a német labdarúgó-bajnokság (a címvédő München Hamburgban nyert), amelyben tavasszal a korábbi kettő helyett már három magyar játékos szerepel.

Eddig a válogatott két futballistája, Szalai Ádám és Stieber Zoltán képviselte a magyar színeket a Bundesliga élvonalában, a téli átigazolások után azonban kissé átrendeződött a helyzet. Stieber a másodosztályba szerződött, míg Szalai ugyan maradt az első ligában, de klubot váltott, s Hoffenheimből Hannoverbe igazolt. Régi-új játékos a Bundesligában Huszti Szabolcs, aki Kínából visszatérve az Eintracht Frankfurthoz szerződött, míg a Videoton 21 éves labdarúgója, Kleinheisler László szerdán írt alá a Werder Bremenhez.

Az első idei fordulóban akár mindhárman pályára léphetnek: a Hannover szombaton fogadja a Darmstadtot, míg a Frankfurt és a Werder Bremen vasárnap szerepel, előbbi a Wolfsburg ellen otthon, utóbbi pedig a Schalke ellen idegenben.

A német bajnokság első osztályának van még egy magyar szereplője, Dárdai Pál, aki kisebbfajta csodát téve az őszi szezonban a harmadik helyre vezette Hertha BSC-t. A hazai pályán remekül teljesítő berliniek az Augsburgot fogadják a tavaszi szezon első körében.

A második helyen álló Borussia Dortmundra valószínűleg kemény csata vár a negyedik, s otthon szeptember óta veretlen Borussia Mönchengladbach vendégeként.

Bundesliga, a 18. forduló programja

péntek:

Hamburger SV-Bayern München 1-2 (0-1)

szombat:

Hannover 96-Darmstadt 98  15.30
FC Ingolstadt 04-FSV Mainz 05 15.30
1899 Hoffenheim-Bayer Leverkusen 15.30
Hertha BSC-FC Augsburg 15.30
1. FC Köln-VfB Stuttgart 15.30
Borussia Mönchengladbach-Borussia Dortmund 18.30

vasárnap:

Eintracht Frankfurt-VfL Wolfsburg 15.30
FC Schalke 04-Werder Bremen 17.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik