Foci

Csányi Sándor: sokat kell még fejlődnünk

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 12. 24. 08:17

A hazai labdarúgó szövetség elnöke, Csányi Sándor elégedett a magyar labdarúgás 2015-ös esztendejével, de karácsonyi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sportág szereplőinek az újévben is fejlődniük kell.

Csányi Sándor, valamint Bernd Storck szövetségi kapitány és segítője, a szintén német Andreas Möller az MLSZ ünnepi videoklipjében osztotta meg jókívánságait a szurkolókkal.

Nagyrészt sikeres éven leszünk túl hamarosan. A válogatott több évtized után újra részt vehet az Európa-bajnokságon, ez óriási eredmény. A futsalcsapatunk szintén kijutott az Eb-re, a női labdarúgás sokat fejlődött, és strandlabdarúgásban is ott vagyunk a világ élvonalában, tehát mindenképpen elégedettek lehetünk, szögezte le Csányi.

Az MLSZ elnöke hangsúlyozta: nem minden területen teljesített jól a szövetség – példaként az utánpótlás-válogatottak gyenge nemzetközi szereplését említette -, ezért további kemény munkára van szükség.

“Nem szeretném, ha egyszeri esemény lenne, hogy Európa-bajnokságon játszik a csapat – ott jól is kellene szerepelnie -, nyilvánvalóan elvárás lesz, hogy ezután szinte mindig legyünk ott a kontinenstornán. Ehhez a játékosoknak, az edzőknek, a klubvezetőknek, és nekünk is sokat kell fejlődnünk” – vélekedett Csányi, aki szerint nagyon fontos, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban használják fel a klubok, valamint a szövetség is.

A magyar válogatott másodedzője, a játékosként – a többi között – világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes Andreas Möller megköszönte a szurkolók támogatását, és reményét fejezte ki, hogy jövőre, az Európa-bajnokság évében is a csapat mellett állnak majd. Hangsúlyozta: szeretnének jól szerepelni a franciaországi tornán, de karácsony lévén elsősorban az egészség és a béke fontosságát emelte ki.

 A labdarúgás egy csodás ügy, de úgy gondolom, a béke ennél is fontosabb, vélekedett Möller.

Elsőként honfitársa, Bernd Storck szövetségi kapitány is a szurkolóknak mondott köszönetet, majd reményét fejezte ki, hogy mindenki élvezni fogja a válogatott Európa-bajnoki meccseit.

“Mi, együtt megérdemeltük ezt a sikert, a franciaországi részvételt” – vélekedett az MLSZ sportigazgatójaként is dolgozó német szakember.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.