Foci

Paulo Sousáék kijavították a Juve elleni botlást

Az idei utolsó fordulót rendezik az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A). A Juventus korai délutáni győzelme után pályára léptek legfőbb riválisai is. A Paulo Sousa vezette Fiorentina egy héttel ezelőtt pont az Öreg Hölgy ellen szenvedett vereséget. A Videoton korábbi mesterének együttesére most könnyebb feladat várt, a középmezőnyhöz tartozó Chievo látogatott Firenzébe.

A hazaiak nagyjából 30 perc játék után eldöntötték a lényegi kérdéseket, előbb Nikola Kalinic, majd Josip Ilicic talált a kapuba. A vendéglátók győzelméhez kétség sem férhetett, főleg úgy, hogy a veronai alakulat egyszer sem találta el a kaput az összecsapáson.

A legutóbbi négy mérkőzésén nyeretlen AS Roma rendkívül fontos sikert aratott a Genoa ellen. A Farkasok vezető gólját Alessandro Florenzi szerezte.

A fővárosiak Edin Dzeko kiállítása miatt nagyjából negyedórát emberhátrányban játszottak. A három pontot így is begyűjtötték, ráadásul a hajrában a tizennyolc éves Sadiq Umar megszerezte élete első gólját a Serie A-ban.

A Napoli a Bologna elleni vereség és a Roma ellni döntetlen után utazott az Atalanta otthonába. A déliek Marek Hamsik büntetőjével szereztek vezetést a második játékrész elején, amelyet két perc múlva ki is egyenlítettek a hazaiak. azonban duplájával megnyerte a meccset a vendégeknek.

Eredmény – Serie A, 17. forduló

Fiorentina – Chievo 2-0 (2-0)
Gólszerző: Kalinic (20.), Ilicic (32.)
AS Roma – Genoa 2-0 (1-0)
Gólszerző: Florenzi (42.), Umar (89.)
Kiállítva: Dzeko (74.)
Atalanta – Napoli 1-3 (0-0)
Gólszerző: Gomez (54.) illetve Hamsik (52. – büntetőből), Higuain (62., 85.)
Kiállítva: Paletta (90.) illetve Jorginho (74.)
Verona – Sassuolo 1-1 (1-1)
Gólszerző: Toni (39.) illetve Floccari (35.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik