Foci

Otthon égett a United, Mourinho nevét skandálta a közönség

Louis van Gaal lassan kezdhet pakolni. Egészen elképesztő, mi folyik Angliában.

A Vörös Ördögök az újonc Norwich ellen léptek pályára az Old Traffordon a Premier League 17. fordulójában.

A meccs első gólját a Kanárik szerezték, Jerome használta ki a védelem megingását és tüzelt szólója végén a De Gea kapujába.

A szünet után meg is duplázta előnyét a vendég gárda, Tettey volt eredményes a 16-os előteréből.

A második vendég gól után elfogyott a United-szurkolók türelme, és Mourinho nevét kezdte el skandálni a publikum.

Majd csatlakoztak a Norwich rajongói is. Finoman tájékoztatták van Gaalt róla, hogy holnap reggel a menesztett Chelsea-menedzser Mourinho sorsára jut majd.

Érdekesség, hogy 58 perc elteltével Wayne Rooney mindössze 27-szer ért labdához. Kevesebbszer, mint bármelyik csapattársa.

A második felvonás derekán a manchesteriek fiatal tehetsége, Martial szépített.

A francia három hónapja volt gólképtelen a bajnokságban.

Az egyenlítés már nem jött össze a vendéglátónak, ami egyben azt is jelenti, hogy 2001 után először kapott ki hazai környezetben újonctól a csapat.

Figyelemreméltó statisztika: legutóbbi négy Premier League-meccsén mindössze hét kaput eltaláló lövése volt a Unitednek.

Ha egyetlen képpel szeretnénk összegezni a mérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik