Foci

Kiesési rangadót nyert a Chelsea, a Leicester megállíthatatlan

Van miről beszélni a Premier League 17. fordulójának szombat délutáni meccseit követően.

A londoni Kékek úgy léphettek már pályára hétvégén, hogy a klub a nap folyamán bejelentette, Guus Hiddink veszi át a csütörtökön menesztett José Mourinho helyét a kispadon. Ezzel együtt a Sunderland elleni bajnokin még nem a holland irányította az együttest.

A meccs úgy indult, hogy a Stamford Bridge nézőserege kifütyülte Fabregast és Diego Costát, akiknek állítólag nagy szerepük volt abban, hogy a tulajdonosok elküldték a portugál zsenit a Chelsea-től.

Öt perccel a kezdő sípszót követően máris megszerezte a vezetést a hazai különítmény. Ivanovic varázslatos fejesét követően pedig – csakúgy, mint az Old Traffordon – Mourinho nevét skandálta a közönség.

Negyed óra sem telt el az összecsapásból, amikor már 2-0 állt az eredményjelzőn Pedro találata nyomán. A bajnokságban egy meccsen két gólt legutóbb az Aston Villa ellen szerzett még októberben.

A térfélcserét követően Oscar növelte a csapatok közti különbséget tizenegyesből, majd három perc elteltével az ex-liverpooli Borini lőtte meg a vendégek becsületgólját.

A Chelsea ma annyi gólig jutott, mint legutóbbi hét bajnokiján összesen.

Ezzel egy időben lépett pályára a listavezető Leicester City az Everton vendégeként, és a szezon előtt még a kiesés elkerülését szem előtt tartó gárda folytatta menetelését.

Az 1-1-es félidei állást követően gyors egymásutánban kétszer volt eredményes a bajnokaspiráns, így Mirallas kései szépítő gólja pontot sem ért a liverpooli csapatnak.

A Leicester így jelenleg öt ponttal vezeti a bajnokságot, és az Arsenal-Manchester City eredményétől függetlenül biztosan az élen karácsonyozik majd.

Az angol élvonal történetében egyszer fordult eddig elő, hogy egy csapat előbb az utolsó, majd rá egy évre az első helyen álljon december 25-én. Ez a Norwich volt közel harminc esztendeje.

Eredmények – Premier League, 17. forduló:

Chelsea-Sunderland 3-1 (2-0)
Everton-Leicester City 2-3 (1-1)
Manchester United-Norwich City 1-2 (0-1)
Southampton-Tottenham Hotspur 0-2 (0-2)
Stoke City-Crystal Palace 1-2 (0-1)
West Bromwich Albion-Bournemouth 1-2 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik