Foci

Két müncheni játékost idén már nem látunk a pályán

A Bayern München két labdarúgója, Franck Ribéry és Medhi Benatia idén sérülés miatt már nem lép pályára.

A német klub pénteki közlése szerint mind a francia szélső, mind a marokkói védő szerdán a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen szenvedett izomsérülést.

Franck Ribéry eddig mindössze két találkozón szerepelt ebben az idényben, ugyanis március közepén szenvedett bokasérülést, ami eleinte nem tűnt túlságosan komolynak, később viszont kiderült, hogy súlyosabb problémáról van szó – olyannyira, hogy a nyári felkészülés augusztusi kezdetekor speciális cipő nélkül járni is alig tudott -, ezért nyolc és fél hónapot kellett kihagynia.

Medhi Benatia egy hónapja tért vissza, augusztustól volt sérült.

A Bayernre az Ingolstadt és a Hannover ellen még két bajnoki és a Darmstadt ellen egy kupamérkőzés vár ebben az esztendőben. Korábban már David Alaba, Arjen Robben, Douglas Costa, Mario Götze, valamint Juan Bernat is kidőlt a bajorok keretéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik