Foci

Újpesti belháború van kialakulóban

Az Újpesti TE szerint az Újpest FC labdarúgóklub azért mondta fel a két fél közötti együttműködési megállapodást, mert "le akarja nyúlni az utánpótláspénzeket".

Az UTE szerdai sajtótájékoztatóján bemutatták az egyesület és az Újpest FC-t működtető Újpest 1885 Futball Kft. illetékeseinek közelmúltbeli levélváltását. A gazdasági társaság 2016. június 30-i hatállyal felmondta a két fél között 2014. február 11-én létrejött együttműködési megállapodást. Indoklásuk szerint az UTE nem járult hozzá öt utánpótláskorú játékos átigazolásához, másrészt nem megfelelő formában készítette el írásbeli beszámolóját.

Az egyesület a válaszában leszögezte, hogy a megállapodás felmondása súlyosan jogellenes volt, ezért a felmondást érvénytelennek, és joghatás kiváltására alkalmatlannak tekintik. Az UTE álláspontja szerint – az Újpest FC által leírtakkal szemben – minden szempontból szerződésszerűen jártak el, semmilyen szabályt nem szegtek meg. Hangsúlyozták: a felmondás a tartalmi problémák mellett formai hibát is tartalmaz, ugyanis a szerződés csak az azonnali hatályú felmondást teszi lehetővé.

Az UTE vélekedése szerint a felmondási okok mondvacsinált jellegét támasztja alá, hogy az Újpest 1885 Futball Kft. ügyvezetője, Gyarmati Eszter december 1-jén a televízióban úgy nyilatkozott, hogy új alapokra kívánják helyezni az utánpótlásképzést, és saját maguk akarják versenyeztetni a csapataikat.

Őze István, az UTE klubigazgatója kifejtette: értetlenül állnak a gazdasági társaság eljárása előtt, hiszen az egyesület és Újpest FC együttműködése immár közel húsz éve sikeresnek mondható, tavaly pedig – több közreműködővel együtt – éppen az UTE mentette meg az összeomlástól az első osztályú felnőtt labdarúgást. Erre tekintettel elvárták volna, hogy amennyiben a megállapodást meg kívánják szüntetni, akkor azt a szerződés, a törvények, valamint az üzleti tisztesség szabályai szerint, tárgyalásos úton kíséreljék meg.

Az önök eljárása főleg annak fényében súlyosan rosszhiszemű, hogy – ellentétben egyesületünkkel – huzamosabb ideje, súlyosan megszegik a szerződést, amikor az utánpótlás finanszírozására irányuló kötelezettségüknek nem tesznek eleget

– írta válaszlevelében az UTE a gazdasági társaságnak.

Őze István úgy fogalmazott: tavaly is maximálisan a csapat mellett voltak, megmentették a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet pénzét és csapatát, megmentették őt a csúfos anyagi és szakmai kudarctól, ezzel megmenekült egy büntetőügytől.

Az egyesület által kiadott sajtóközlemény szerint az együttműködési megállapodás felmondásának indokai hazugságokat és jogszerűtlenségeket tartalmaznak.

A kft. a szerződés felmondásával – véleményünk szerint – az utánpótláspénzeket akarja lenyúlni, és ezzel biztosítani azt, hogy az állami pénzek indirekt módon külföldi befektető zsebébe vándoroljanak

– írják a társasági adókedvezményből (TAO) érkező pénzekre utalva.

Az Újpest FC a november 30-án kiadott “Új utakon az újpesti utánpótlás” című közleményében ismertette, hogy a labdarúgóklubnál évekkel ezelőtt elkezdődött szakmai építkezés keretein belül már kezdetben egyértelmű cél volt, hogy előbb-utóbb valamennyi korosztály számára adottak legyenek a minőségi utánpótlásképzés feltételei. Hozzátették: 2016 júliusától már valamennyi korosztályban lesz saját utánpótláscsapata az Újpest FC-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik