Foci

Iszapbirkózássá kezd válni a bundaper

A bírói tanács összetételében történt változás miatt pénteken újrakezdődött a magyarországi labdarúgó fogadási csalási ügy nemzetközi vonatkozású büntetőeljárásának elsőfokú tárgyalássorozata.

A szingapúri T. S. Eng és 11 magyar társa ellen – számítástechnikai rendszer elleni bűntett vádjával – zajló eljárásban tavaly januárban rendezték az első tárgyalást Nyilas Levente vezetésével a Fővárosi Törvényszéken (FT), de az ügyet idén nyáron igazgatási ok miatt átszignálták a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol immár Böszörményiné Kovács Katalin közreműködésével folytatódik.

A pénteki tárgyalás elején a bírónő elmondta: az FT Büntető Kollégiuma elvárja, hogy gyorsabbá váljon, ezáltal mihamarabb befejeződjön a tárgyalássorozat. Hozzátette: amennyiben a vádlottak együttműködőek lesznek, egy éven belül megszülethet az elsőfokú ítélet.

Ezután bejelentette, hogy az eljárás eddig lezajlott részét meg kell ismételni. Kifejtette: amennyire lehet, felgyorsítja az eddig keletkezett, több ezer oldalnyi dokumentáció ismertetését, de figyelmeztette a jelenlévőket, hogy ennek ellenére “unalmas időszaknak néznek elébe”.

A vádirat egyik leglényegesebb megállapítása, hogy a vádlottak – korábbi labdarúgók, játékvezetők, illetve egy sportvezető – a szingapúri T. S. Eng által irányított nemzetközi bűnszervezet keretein belül vettek részt a mérkőzések manipulálásában. A felsorolásban magyar-, török-, finn- és olaszországi, valamint dél-amerikai meccsek szerepelnek. Ezek között felnőtt és utánpótlás, illetve klubcsapatok közötti és válogatott találkozók egyaránt megtalálhatóak.

Ahogy eddig, úgy ezután is az elsőrendű vádlott távollétében zajlik majd a bírósági eljárás. Az 51 éves T. S. Eng (aki Dan Tan néven is ismert) 2013 októbere óta előzetes letartóztatásban volt hazájában. Bár a múlt héten a szingapúri legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a tárgyalás nélküli fogva tartása jogellenes, és szabadlábra helyezte, ám december 1-jén, kedden ismét letartóztatták – ezzel kapcsolatban a helyi rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt indoklást.

Az ázsiai férfit az Interpol – egy korábbi megfogalmazás szerint – a világ leghírhedtebb fogadási csalási szindikátusának vezetőjeként tartja számon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik