Foci

Majdnem elszórakozta négygólos előnyét a Real, továbbjutott a Juve és az Atlético

A Real Madrid labdarúgócsapata 4-0-ra is vezetett a Donyeck vendégeként, de csak 4-3-ra nyert. Zlatan Ibrahimovic góllal tért haza Malmőbe, a PSG is készülhet az egyenes kieséses szakaszba. A Juventus a Manchester City, az Atlético Madrid a Galatasaray legyőzésével harcolta ki a továbbjutást, a madridiak sikerével a Benfica is hátradőlhet. A Manchester United 0-0-át játszott a PSV-vel, így a B csoportban nagy izgalmak várhatóak még. Szerdai eredmények.

A csoport

Ugyan a Real Madrid már egy körrel ezelőtt kiharcolta a továbbjutást a BL-ben, mivel a blancók a hétvégén méretes pofont kaptak hazai pályán a Barcelonától, így természetesen nagy figyelem övezte a spanyolok ukrajnai fellépését. Nos, a real semmit sem bízott a véletlenre, a két-két gólt és gólpasszt jegyző Cristiano Ronaldo vezérletével idegenben kerültek 4-0-s előnybe, minden szépnek és jónak tűnt.  A Shakthar Donyeck azonban nagy hajrát vágott ki és feljött 4-3-ra, vélhetően a frászt hozva a spanyolokra, aki a győzelmüknek köszönhetően a csoport első helyén végeznek.

Cristiano Ronaldo második gólja – ekkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz a győztes találat:

A PSG malmői fellépése Zlatan Ibrahimovic miatt volt különösen érdekes, mivel a svéd csatár hazalátogatott nevelőegyesületéhez. A rutinos játékos kezdett is a találkozón és az 50. percben, csapata 2-0-s vezetésénél szerzett egy szép gólt, amit nem ünnepelt meg, csak lepacsizott a többiekkel. A párizsiak magabiztosan nyertek 5-0-ra és ők is készülhetnek az egyenes kieséses szakaszra.

Ibrahimovic nem ünnepelt a gólja után:

Eredmények – A csoport, 5. forduló

Malmö (svéd)-Paris Saint-Germain (francia) 0-5 (0-2)
gól: Rabiot (3.), Di María (14., 68.), Ibrahimovic (50.), Lucas Moura (81.)

Sahtar Donyeck (ukrán)-Real Madrid (spanyol) 3-4 (0-1)
gól: Alex Teixeira (77., 88., az elsőt 11-esből), Dentinho (83.) illetve Ronaldo (18., 70.), Modric (50.), Carvajal (53.)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 13 pont, 2. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 10, 3. Sahtar Donyeck 3 (7-12), 4. Malmö 3 (1-13)

B csoport

Ebben a négyesben az már eldőlt a játéknap során, hogy a továbbjutás szempontjából a CSZKA Moszkvával már nem kell számolni. Az oroszok otthon kaptak ki 2-0-ra a csoport élére ugró Wolfsburgtól.

Az esti összecsapáson a Manchester United noha veszélyesebben játszott, mint a kontrákra berendezkedett PSV Eindhoven, nyerni nem tudott, sőt, egy 0-0-ra futotta a csapatoktól. Mindez azt jelenti, hogy még hárman érhetnek oda az első két hely valamelyikére. A United pontazonosság esetén alulmaradna a PSV-vel szemben.

Eredmények – B csoport, 5. forduló

Manchester United (angol)-PSV Eindhoven (holland) 0-0

CSZKA Moszkva (orosz)-VfL Wolfsburg (német) 0-2 (0-0)
gól: Akinfejev (67., öngól), Schürrle (88.)
A csoport állása: 1. VfL Wolfsburg 9 pont, 2. Manchester United 8, 3. PSV Eindhoven 7, 4. CSZKA Moszkva 4

C csoport

A kvartettben már szintén lejátszottak egy mérkőzést korábban, az Asztana hazai pályán 2-0-s előnyből ikszelt a portugál Benficával.

Este az Atlético Madrid találkozott a Galatasarayjal, ám a törökök ezúttal sem mutatták semmi jelét annak, hogy komolyan kellene velük számolni. A Matracosok végül magabiztosan nyertek, Griezmann duplázott. Ez azt jelenti, hogy a Benfica és az Atlético biztosan továbbjutott, már csak az a kérdés, melyikük végez a csoport első helyén. A Galata és az Asztana az Európa Ligáért vívhat ki-ki meccset az utolsó fordulóban.

Griezmann első találata:

Eredmények – C csoport, 5. forduló

Atlético Madrid (spanyol)-Galatasaray (török) 2-0 (1-0)
gól: Griezmann (13., 65.)

Astana (kazah)-Benfica (portugál) 2-2 (2-1)
gól: Twumasi (19.), Anicic (31.), illetve Jiménez (40., 72.)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Atlético Madrid 10 pont (9-2), 2. (már továbbjutott) Benfica 10 (9-6), 3. Galatasaray 4, 4. Astana 3

D csoport

Míg a Manchester City már kiharcolta a továbbjutást az egyenes kieséses szakaszba, addig a Juventus még nem érezhette magát biztonságban a játéknap előtt. Ugyanakkor a torinóiak hamar vezetést szereztek Mandzukic révén és az angol együttesből ezúttal hiányzott az a plusz, hogy megnehezítse az olasz bajnok dolgát, így a Juve nyerte meg a rangadót. A Zebrák ezzel nem csak kiharcolták a továbbjutást, de a csoportjuk élére is ugrottak.

Mandzukic győztes gólja:

A csoport másik meccsén a Borussia Mönchengladbach visszavágott a Sevillának a korábbi 3-0-s zakóért, a németek ezúttal 4-2-re nyertek és előnybe kerültek a két csapat küzdelmében, amely immár az Európa Ligáért zajlik.

Eredmények – D csoport, 5. forduló

Juventus (olasz)-Manchester City (angol) 1-0 (1-0)
gól: Mandzukic (18.)

Borussia Mönchengladbach (német)-Sevilla (spanyol) 4-2 (1-0)
gól: Stindl (29., 83.), Johnson (68.), Raffael (78.), illetve Vitolo (82.), Banega (91., 11-esből)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Juventus 11 pont, 2. (már továbbjutott) Manchester City 9, 3. Borussia Mönchengladbach 5, 4. Sevilla 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik