Foci

El Clásico: a szurkolóknak bízniuk kell a helyi rendőrségben

Államtitkári bejelentés szerint példátlan biztonsági intézkedéseket vezetnek be a Real Madrid és az FC Barcelona labdarúgócsapatának szombati rangadóján.

Spanyolország biztonságért felelős államtitkára, Francisco Martinez szerdán közölte, hogy a múlt pénteki, párizsi merényletek miatt a világszerte El Clásico néven ismert rangadót kiemelt kockázatú mérkőzésnek nyilvánították, ezért a megszokotthoz képest megduplázzák a rendőri létszámot.

Ez azt jelenti, hogy körülbelül 1500 biztonsági ember, illetve legalább 1000 rendőr tevékenykedik majd a stadionban és környékén.

Több biztonsági zónát is kialakítanak, hogy érvényes jegy nélkül senki ne tudjon az aréna közvetlen közelébe kerülni.

A “normális és nyugodt” rangadóra számító államtitkár úgy fogalmazott: az intézkedések “több mint elégségesek” lesznek, hogy garantálják a Santiago Bernabéu Stadionban rendezendő meccs minden résztvevőjének biztonságát. Hozzátette: a szurkolóknak bízniuk kell a helyi rendőrségben, illetve a biztonsági intézkedésekben.

Azt akarjuk, hogy a drukkerek biztonságos körülmények között élvezhessék a mérkőzést. Mindent megteszünk, ami ahhoz szükséges, hogy senki ne próbálkozhasson terrorcselekményekkel

– magyarázta Martinez.

Az El Clásicót gyakran kezelik magas kockázatú mérkőzésként, de általában a két szurkolótábor összecsapásának veszélye és nem terrorfenyegetettség miatt.

Az Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott keddre tervezett belgiumi barátságos mérkőzése biztonsági okok miatt elmaradt.

Az államtitkár erre utalva kijelentette: nem volt okuk elhalasztani a tabellán második helyezett Real és a listavezető Barcelona találkozóját, amely az eredeti terveknek megfelelően szombaton 18.15-kor kezdődik.A Santiago Bernabéu Stadion korábban kétszer is szélsőségesek támadásának célpontja volt. Tizenhét ember sebesült meg 2002 májusában, amikor a baszk nacionalista függetlenségi szervezet (ETA) bombát robbantott a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő előtt. Két évvel később bombariadó miatt ki kellett üríteni az arénát a Real Sociedad elleni bajnoki meccset megelőzően. A találkozót végül elhalasztották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik