Gyõr, 2015. november 13.
Drahovsky Tomás, a Gyõr (b) és Baptista Lukaina, a kazah Kajrat Almati játékosa a futsal Bajnokok Ligája elitköre C. csoportjának harmadik fordulójában játszott Gyõri ETO FC-Kajrat Almati mérkõzésen a gyõri Magvassy Mihály Sportcsarnokban 2015. november 13-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Foci

Kapusgóllal kapott ki az ETO a BL-címvédőtől

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

sportújságíró. 2015. 11. 13. 19:47

A négycsapatos elitkör harmadik helyén végzett a magyar együttes.

Lejátszotta utolsó mérkőzését a Rába ETO futsalcsapata a Bajnokok Ligájának megfelelő UEFA Futsal Cup elitkörében. A magyar bajnok az első mérkőzésén döntetlent játszott a cseh Chrudim csapatával, majd kikapott a négyesből továbbjutó Jugrától.

A pénteki ellenfél a sorozat címvédő, a Kairat Almati volt, amely egy győzelemmel és egy vereséggel állt. Sajnos az elején hamar megszerezték a vezetést a kazahok. Utána egyre jobban magára talált a győri alakulat, Alex révén sikerült is az egyenlítés.

Hamar visszavette a vezetést a címvédő, de Dróth Zoltán elképesztő góljával még az első félidőben sikerült egalizálni. A válogatottat a románok elleni pótselejtezőn az Eb-re kifejelő játékos egy oldalberúgást követően bombázott elemi erővel a rövid felsőbe.

A fordulást követően először vezetett a mérkőzést Jordi Illa Solé csapata, Juanra előbb a kapufára lőtt, a kipattanót pedig Drahovsky helyezte az üres kapuba. A kapott gól után hatalmas nyomás alá került az ETO, Tóth Gyula ihletett formában védett. Bő hét perccel a vége előtt újra döntetlenre alakította az állást.

Öt perc volt hátra, amikor egy rosszul hazatett labdára Seidler csapott le, újra a magyar csapatnál volt az előny. Ekkor mér vészkapussal támadt a kisalföldi gárda. Divanei három és fél perccel egy szépen kijátszott akció végén 4-4-re módosította a mérkőzés állását.

Végül a vendégek kapusa döntötte el a mérkőzést, Higuita elképesztő bombagólt zúdított a jobb felsőbe. A hátralévő két percben már nem tudott egyenlíteni az ETO, így a harmadik helyen zárt a Jugra és a Kairat mögött, valamint a Chrudim előtt.

A csoport másik mérkőzésén a továbbjutást megszerző Jugra kiütötte a Chrudim együttesét.

Eredmény – UEFA Futsal Cup, elitkör, harmadik forduló

Rába ETO – Kairat Almati (kazah) 4-5 (2-2)
Jugra (orosz) – Chrudim (cseh) 6-0 (3-0)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Image: 73483992, A hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro autóbuszok a budapesti Hősök terén, a járművek átadása alkalmából tartott ünnepségen, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.