Foci

Van Gaalról lepereg a klublegenda kritikája

Paul Scholes, a Manchester United korábbi kiváló labdarúgója azt mondta pénteken egy interjúban, nem tetszik neki, ahogyan Louis van Gaal irányítása alatt játszik a csapat. A 66-szoros angol válogatott játékos főleg a kreativitást és a kockázatvállalást hiányolja a Vörös Ördögök játékából.

Természetesen van Gaalt szembesítették mindezzel az újságírók a holland szakember pénteki sajtótájékoztatóján. A tréner – „meglepő” módon – nem ért egyet Scholesszal:

Mindig vállalom a kockázatot. A Manchester United pedig igenis szórakoztatóan játszik.

Van Gaal amiatt is fanyalgott egy sort, hogy Scholes a véleményét világgá kürtölte és nem a klubvezetéshez, a régi barát Ryan Giggshez, vagy épp hozzá fordult a panaszaival.

Nem az ő felelőssége megmondani, hogy mikor távozzak a csapat éléről, hanem a vezetőségé. Persze, ha folyamatosan kikapnánk, akkor természetesen szedhetem majd a sátorfámat, de a csapatunk fejlődik. Tíz forduló alatt 20 pontot szereztünk a bajnokságban, tavaly csak 13-at.

A United, amely a hét közben kiesett a másodosztályú Middlesbrough ellen a Ligakupa nyolcaddöntőjében, szombaton a Crystal Palace otthonában vendégeskedik a Premier League-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik