Foci

Horváth Ferenc: Néha meg kell dögleni a pályán

Amikor már a székesfehérvári szurkolók azt hihették, hogy megindul felfelé a Videoton labdarúgócsapata, akkor újabb pofont kapott az együttes: a tizenegyest is rontó – Király Gábor védett – címvédő 1-0-ra kikapott Szombathelyen a Haladástól. Így ahelyett, hogy pontszámban befogta volna vasi riválisát, még messzebb került tőle.

A szezon végéig kinevezett Horváth Ferenc mindig is ismert volt hangzatos nyilatkozatairól. Az utóbbi időszakban mintha kissé visszafogottabb lett volna ezen a téren, a szombati bajnoki után azonban már felvillantott ebből valamit:

„Azt szoktam mondani, hogy az élet kilencven százaléka szenvedés és munka, a maradék 10 százalék pedig élvezet – a labdarúgásról ugyanezt gondolom. Amíg nem tanulunk meg szenvedni a pályán, nagyon nehéz lesz nyerni, hiába vannak jó játékosaink.

A gitáron is az a húr zeng, amelyik meg van feszülve.

Hiába rúgtunk meg nem adott gólt, harcoltunk ki tizenegyest és alakítottunk ki óriási helyzeteket, ahhoz, hogy megnyerjünk egy meccset, ennél sokkal többet kell tenni. Néha meg kell dögleni a pályán, néha csak úgy leesik egy győzelem, de ez most nem ez az időszak, szóval van hiányérzetem. A Haladás ma mindent megtett a sikerért, nekik ezúton is gratulálok a három ponthoz” – idézi a vidi.hu Horváthot.

Érdekesség, hogy a két csapat pár nap múlva ismét találkozik, szerdán a Magyar Kupában rendeznek Haladás-Videoton mérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik