Foci

Nyerni megy a Fradi Diósgyőrbe

Legutóbbi veresége helyszínén, Diósgyőrben lép pályára a Ferencváros az OTP Bank Liga szombati, 13. fordulójában. A tabellát veretlenül, 15 pontos előnnyel vezető zöld-fehéreket legutóbb a DVTK győzte le bajnoki mérkőzésen. A 2014. október 4-én, tehát több mint egy éve rendezett találkozó óta az FTC 32 meccsen nem talált legyőzőre, és a mostani idényben csak azért nem büszkélkedhet százszázalékos mutatóval, mert legutóbbi idegenbeli fellépése alkalmával 0-0-t játszott Felcsúton.

„A bajnoki veretlenségi szériánk éppen azután indult, hogy egy évvel ezelőtt vereséget szenvedtünk a Diósgyőr otthonában. Mindent megteszünk azért, hogy a mostani, remek sorozatunkat folytassuk, és ezúttal mi szerezzük meg a három pontot. A DVTK erős együttes, remek játékosai vannak, ezért minden tudásunkra szükség lesz. Ha a játékosaim közül mindenki képességei maximumát adja, és elejétől végig koncentráltan futballozik, akkor mi jövünk majd ki győztesen a párharcból. Kemény találkozóra készülünk, de ezúttal is nyerni akarunk!” – idézi Thomas Dollt a fradi.hu.

A miskolciak felemás előzményekkel várják a rangadót, hiszen a múlt héten – a harmadosztályú Kozármislenytől elszenvedett vereségük miatt – kiestek a Magyar Kupából, szombaton viszont a Vasas legyőzésével megszerezték első idegenbeli sikerüket az NB I-ben. A borsodi megyeszékhelyen fokozott érdeklődéssel várják a találkozót: a DVTK honapjának cikke szerint minden bizonnyal telt ház előtt léphetnek pályára a csapatok.

„Azt várom, hogy ugyanazzal az agresszivitással és küzdőszellemmel lépjünk pályára, mint a Vasas elleni bajnokin. A legutóbbi mérkőzésen jól fogtuk az ellenfél játékosait, jól zártuk a területet, fontos, hogy most se engedjük kibontakozni az ellenfelünket. A jelenlegi legjobb formában lévő magyar csapat érkezik hozzánk, de hazai pályán nekünk nincs félnivalónk senkitől. A tizenkettedik játékosunkkal, a csodálatos közönségünkkel együtt képesek vagyunk megszakítani a Ferencváros veretlen sorozatát. Ez a játék a szurkolókért van, egy remek mérkőzésen jó játékkal szeretnénk maximálisan kiszolgálni őket, és velük együtt gyűjteni be a három pontot” – mondta Bekő Balázs a dvtk.eu-nak.

Nyeretlen szériában az Újpest, feljövőben a Vidi, az MTK szeret Angyalföldön játszani

Az újoncok közül a hétfőn edzőváltáson átesett, ráadásul a Magyar Kupától szerdán szintén elbúcsúzó Vasas a kilenc bajnoki forduló óta nyeretlen Újpest otthonában lép pályára, a sereghajtó Békéscsaba pedig az augusztus vége óta veretlen, harmadik helyezett Paksot fogadja.

A közelmúltban a Haladás még dobogós volt, a címvédő Videoton pedig kiesőhelyen állt, a két együttes szombathelyi mérkőzését megelőzően viszont már csak két helyezés és három pont közöttük a különbség. A székesfehérváriak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében is a vasiakkal találkoznak majd.

Optimistán készülhet a Budapest Honvéd elleni, angyalföldi mérkőzésre az MTK, amely a mostani bajnokságban mind a négy eddigi találkozóját megnyerte az Illovszky Stadionban, ráadásul még gólt sem kapott ideiglenes otthonában.

A legutóbb a Békéscsabát 7-0-ra kiütő Debrecen ezúttal Felcsúton vendégeskedik.

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának programja

Puskás Akadémia – DVSC-TEVA 15.30, v.: Andó-Szabó

Békéscsaba 1912 Előre-Paksi FC 17.30, v.: Berke

MTK Budapest-Budapest Honvéd 17.30, v.: Vad II.

Szombathelyi-Swietelsky Haladás – Videoton FC 17.30, v.: Kassai

Újpest FC-Vasas FC 17.30, v.: Erdős

Diósgyőri VTK-Ferencváros 17.30, v.: Szabó Zs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik