Foci

Ünnepel a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnoka: Isten éltessen Pelé!

Október 23-án lett 75 éves minden idők egyik legismertebb és legjobb labdarúgója.

Edson Arantes do Nascimento néven, Minas Gerais szövetségi állam Coracoes kisvárosában született 1940. október 23-án. Apja is ígéretes középcsatár volt, de pályafutását derékba törte egy sérülés.

A kezdetek

A kis Edson gyermekkora szegénységben telt, társaival csak rongylabdával, papírral kitömött zoknival focizhattak. Tehetségére tizenegy éves korában figyeltek fel, és tizenöt évesen lett a Santos csapatának igazolt játékosa.

Ekkor már ráragadt a Pelé név, amelyet sokáig nem szeretett, és nem is tudja, jelent-e valamit.

Első bajnoki mérkőzésén, tizenhat évesen rögtön négyszer talált be a hálóba; a vesztes csapat kapusa később arról lett híres, hogy neki lőtte első gólját. A következő évben gólkirály lett, meghívták a brazil válogatottba.

Páratlan karriert futott be

A címeres mezt 1957. július 7-én Argentína ellen öltötte magára először. A meccset ugyan elvesztették 2-1-re, de a brazil gólt ő szerezte.

Az 1958-as svédországi világbajnokság legnagyobb felfedezettje a “Fekete Gyöngyszem” lett.

A negyeddöntőben Wales ellen rúgta első vb-gólját, ezzel a világbajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzője lett. A franciák ellen mesterhármast ért el, a döntőben kettőt vágott a svédeknek, az egyiket pimasz esernyőcsel után. 1962-ben a chilei világbajnokságon már az első mérkőzésen megsérült, de a csapat győzött, így ismét világbajnok lett.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Az 1966-os angliai vb-n ismét az első meccsen sérült meg, s a szövetségi kapitány pihentette a Magyarország elleni csoportmeccsen (amelyet káprázatos játékkal 3-1-re nyertek meg a magyarok). A brazilok ezután már a csoportból sem jutottak tovább. Pelé negyedik világbajnokságán vigasztalódott: 1970-ben Mexikóban végig remekül játszott, vezére volt a csapatnak, a 4-1-re megnyert döntőben egy gólt lőtt az olaszoknak, és a labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa lett.

Az őt fogni próbáló olasz védő később így nyilatkozott:

A meccs előtt bizonygattam magamnak, hogy ő is csak hús-vér ember, mint bárki más – de nem volt igazam.

Utolsó válogatott meccsét 1971-ben a Maracana Stadionban játszotta, a 200 ezres közönség síri csöndben figyelte, amint a 10-es számú mezt egy tízéves kisfiúnak adja át. A Santost 1974-ben hagyta ott, majd levezetésként 1977-ig a New York-i Cosmos csapatában játszott, a világ akkoriban legjobban fizetett sportolójaként 1977-ben csapatával megnyerte az amerikai bajnokságot.

Utolsó mérkőzésén a Cosmos a Santos ellen lépett pályára, Pelé az első félidőben az amerikai, a másodikban a brazil csapat színeiben szerepelt.

Az igazi gólzsák

Pelé 1363 mérkőzésén 1281 (más számítások szerint 1284) gólt szerzett, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Mérkőzésenkénti gólátlaga 0,93 volt, 1958-ban a Sao Pauló-i állam bajnokságában egy szezon alatt 139 gólt lőtt. 111 (szigorúbb elvek szerint 92) válogatottsága során 97 (77) alkalommal talált a hálóba.

Az egész Brazília által hőn áhított ezredik gólt 1969. november 19-én büntetőből szerezte, ezután a mérkőzés félbeszakadt, az ünneplő tömeg a vállán vitte le a pályáról, a brazil posta bélyeget adott ki a jeles esemény alkalmából.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

1956 és 1971 között ötszörös brazil bajnok, tízszeres gólkirály volt, hazájában 1961-ben nemzeti kincsnek nyilvánították, hogy ne igazolhasson külföldre. Sokan vélik úgy, hogy bármilyen poszton megállta volna helyét. 1964-ben egy meccsen három lőtt gólja után ő váltotta a kiállított kapust, és több remek védést bemutatva, kapott gól nélkül jött le a gyepről. Rendkívüli játékérzékkel és improvizációs tehetséggel volt megáldva, ellenfelei soha nem tudhatták, milyen megoldást választ majd.

Visszavonulása után is sikeres pályát futott be

Üzletemberként is boldogult, 1994 és 1998 között Brazília sportminisztere volt. Határtalan népszerűségét jelzi, hogy Sao Paulóban már 1966-ban felavatták szobrát, s amikor 1967-ben a polgárháború sújtotta Nigériában játszott bemutató mérkőzést, a szemben álló felek aznapra tűzszünetet hirdettek.

Ő az első sportember, akit az UNESCO tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, 1999-ben életművéért megkapta a Laureus Sportdíjat, vagyis a sport Oscar-díját, 2000-ben a FIFA (az argentin Diego Maradonával együtt) az évszázad játékosának választotta.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Ugyanebben az évben ő lett a NOB által rendezett választáson az évszázad sportolója, pedig az első öt helyezett közül egyedüliként soha nem vett részt olimpiai játékokon, a Time magazin pedig beválasztotta a 20. század száz legbefolyásosabb személyisége közé. 2014-ben a FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta.

Nagy siker volt emlékirata is, több dokumentumfilmben és játékfilmben szerepelt, leghíresebb alakítását a Magyarországon forgatott Menekülés a győzelembe (1981) című filmben nyújtotta.

Több dalt is komponált, teljes egészében ő szerezte a róla szóló, Pelé című dokumentumfilm zenéjét. Hírnevét szívesen állítja jótékonysági célok szolgálatába, alapítványai dollármilliókat gyűjtöttek szegény gyermekek javára. A valaha élt egyik legnagyobb futballista 2008 októbere óta hivatalosan is nyugdíjas. Kétszer nősült, házasságaiból és azon kívüli kapcsolataiból összesen hét gyermeke született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik