Foci

Blatter jobbkeze is harcol a FIFA elnöki posztjáért

Jerome Champagne (jerome champagne)
Jerome Champagne (jerome champagne)
Jérome Champagne, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi főtitkár-helyettese csatlakozott a FIFA elnöki posztjáért zajló küzdelemhez, miután a hét elején elküldte hivatalos pályázatát.

A francia sportvezető az AP hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy hétfőn este elküldte a szövetséghez levelét, melyhez nyolc ajánlást is csatolt.

Champagne – aki már a májusi rendes tisztújításon is indulni akart, de nem kapta meg a szükséges támogatottságot – tervei között szerepel a FIFA működésének modernizálása, csakúgy mint az egyenlőtlenségek megszüntetése. Ez utóbbit az európai helyek csökkentésével akarja elérni a FIFA-ban, illetve a világbajnokságokon. Ezek mellett a játékvezetők munkájának segítéséért a videóvisszajátszások alkalmazását is tesztelné.

A FIFA elnökválasztását február 26-ra írták ki, s ezt az időpontot megerősítette kedden a szövetség végrehajtó bizottsága. A pályázatok beadási határideje hétfő.Az 57 éves Champagne előtt Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint a trinidadi David Nakhid adta le a szükséges számú ajánlást és nyújtotta be hivatalos pályázatát. Mellettük Michel Platini az UEFA elnöke, FIFA-alelnök, valamint az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke, a bahreini Salman Bin Ibrahim Al-Kalifa sejk, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico és a libériai Musa Bility jelezte az elmúlt hetekben, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov, a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega és a szintén kiváló labdarúgó, a francia David Ginola úgy fogalmazott, hogy fontolgatja az indulást.

A korábban legnagyobb esélyesként számon tartott Platini helyzete nem egyszerű, mivel – Joseph Blatter FIFA-elnökkel együtt – október 8-án felfüggesztette őt tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel egyben 90 napra eltiltva a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.

A hivatalos pályázati határidő hétfői lezárulta után az ad hoc választási bizottság ellenőrzi a jelöltek feddhetetlenségét. Ez azonban nem végezhető el olyan személyek esetében, akik az eltiltásukat töltik. Platini januárban lejáró felfüggesztéséig – amely 45 nappal meghosszabbítható – ezért a FIFA illetékesei nem foglalkoznak a pályázatával, melyet egyébként még nem is nyújtott be. Amennyiben viszont a február 26-án esedékes tisztújításig az eltiltás érvényét veszti, az ad hoc választási bizottság dönt a jelentkezés elbírálásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik