Foci

A közmédia szerelmes a Fradiba, a Békéscsaba meg kit érdekel

A zöld-fehérek meccseit szinte kivétel nélkül képernyőre tűzi az M4, a Békéscsaba Előre pedig mintha nem is létezne.

Teljes átszervezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség idén májusban határozott úgy, hogy renoválja a magyar futballt. A változások főként az OTP Bank Ligában szereplő csapatokat érintette, az élvonalbeli létszám ugyanis egyik pillanatról a másikra tizenkettőre csökkent. Plusz pénz jár a fiatalok szerepeltetéséért, rossz szemmel nézik viszont, ha sok légiós kap helyet a csapatok kezdő tizenegyében.

A Sport1-től elvették a közvetítés jogát, a 2015/16-os szezonban kizárólag az M4 sportcsatornán láthatjuk az NB 1-es meccseket.

Viszont míg tavaly szinte az összes találkozót élőben adta a közmédia és a Sport Tv, úgy mostanra már csak hetente két összecsapásról mondható el ugyanez.

Mennyibe kerül egy NB I-es meccs közvetítése?

A Blikk úgy tudja, a köztévé az új szezonban még érvényben lévő szerződés alapján 3,5 milliárd forintot fizet a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ), amely ez alapján közvetített meccsenként 53 millió forintot kasszíroz. Ez a költség átszámítva Ausztriában 45 millióra, Romániában 34-re, míg Csehországban 17-re jön ki.

Eddig 13 forduló telt el a bajnokságból, de egészen 19. körig tudva lévő, hogy mely mérkőzéseket tűzi majd képernyőre az M4. A számadatok alapján elmondható, hogy a közmédia aránytalanul osztja el az NB 1-es klubok élőben közvetített találkozóit.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Abszolút fölényben a Fradi

Fordulónként hat meccset játszanak a magyar első osztályban. Az M4 szakembereinek a szezon kezdetén ezekből hármat – mivel vasárnap is játszottak -, mostanra viszont már csak kettőt kell kiválasztaniuk az élő adásra.

Ha a tervezett program nem változik, a 19. körig

  • a Ferencváros tizenhétszer kerül képernyőre összességében,
  • a zöld-fehéreket követi a Debrecen tizenkét “megjelenéssel”,
  • majd az Újpest és a Videoton tíz-tíz,
  • az MTK és a Diósgyőr meccseit pedig kilenc-kilenc alkalommal közvetítik élőben.

Itt egy hatalmas szakadék,

  • a Honvéd mérkőzéseire hat alkalommal bólintottak rá a közmédiánál,
  • a Haladás ötször,
  • a Puskás Akadémia és a Vasas négyszer-négyszer,
  • a Paks pedig mindössze kétszer kerül a kijelzőkre a 19. fordulóig.

Említésre méltó, hogy az utóbb említett együttesek ütközeteit akkor lehetett egyenesben látni, ha a Fradi, az UTE vagy a Loki volt az ellenfél.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

És ami egészen megdöbbentő,

  • hogy a bajnokság kétharmadánál járva az újonc Békéscsaba még egy alkalommal sem mondhatja majd el magáróll, hogy esélyt kapott a közmédiától.

Pedig már ők is játszottak a Fradival, igaz, nem a Groupama Arénában, hanem hazai környezetben, mégsem tartotta érdekesnek azt a csatát az MTVA.

Hogy miért, az egyelőre rejtély

Hiába utolsók jelenleg a tabellán a lilák, annyira nem lógnak ki lefelé a sorból a többiek közül, mint a Fradi felfelé, és ők is szorongatták már meg a Debrecent vagy épp győzték le hazai környezetben a címvédő Videotont.

Megkeresésünkre a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap így válaszolt arra a kérdésre, 

ki dönt arról, hogy melyik NB I-es mérkőzéseket közvetítik élőben az M4 sportcsatornán és hogy tervezik-e képernyőre tűzni a szezon során a Békéscsaba bármely élvonalbeli mérkőzését.

  • Az NB I-es mérkőzések élő közvetítéséről szakmai egyeztetések alapján döntünk.
  • Mind sportszakmai, mind nézettségi szempontokat figyelembe veszünk.
  • A Békéscsaba kupamérkőzését is fogjuk adni, aki az MTK ellen fog játszani jövő szerdán.

Bár a kérdés a bajnokságra vonatkozott, muszáj vagyunk ezzel a visszajelzéssel beérni.

A Békéscsaba sajtóosztályánál is érdeklődtünk, 

tettek-e már lépéseket az MTVA felé, hogy képernyőre tűzzék a klub NB I-es találkozóit.

  • Nem éreztük szükségét ilyen lépéseknek.
  • A klubot ért hátrányokról nem tudunk beszámolni.

Hozzáfűzték, az MTVA-től arról kaptak tájékoztatást, hogy az idény során

legalább 2-3 alkalommal tervezik élőben közvetíteni a Békéscsaba NB I-es mérkőzéseit.

Tény ami tény, a Bundesligában sem az Augsburg, a Premier League-ben sem a Sunderland erőpróbái élveznek prioritást, és az sem vitatható, hogy az FTC-nek van a legnagyobb szurkolótábora Magyarországon. De ha a hazai átlagnézőszámot vesszük, akkor az MTK-nak kellene az utolsónak lennie az élő közvetítések összevetésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik