Foci

Esélyünk sincs a norvégok elleni pótselejtezőn

Legalábbis olvasóink szerint. Elgondolkodtató eredményt hozott vasárnapi szavazásunk.

A magyar válogatott Norvégiát kapta ellenfélként az Európa-bajnoki selejtező rájátszásán. Skandináv szakemberek már a sorsolás pillanatában leírtak minket, sőt, akadt olyan norvég, aki az asztalt verte örömében, mikor megkapták a mieinket.

Bernd Storck szövetségi kapitány kissé elcsépelt nyilatkozatot tett vasárnap délután, mondván Norvégia biztos nem rossz együttes, ha már eljutott a pótselejtezőig. Naná, de ennek megállapításához azért nem kell Nobel-díjas tudósnak lenni.

Érdekelt minket, hogy olvasóink mit várnak a norvégok elleni párharctól, a voksoláson pedig igen aktívak voltak látogatóink.

Szűk 24 óra leforgása alatt közel 12 ezren adták le szavazatukat. Közülük 60 százalék úgy gondolja, hogy simán, kettős vereséggel mondunk búcsút az Eb-álmainknak, és összesítve mindössze 23 százalék az, aki úgy véli, valamilyen módon kvalifikálunk a jövő nyári kontinensviadalra.

szavazás

Mi sem mutatja jobban,  hogy a drukkerek és a magyar nép általánosan elvesztette hitét a nemzeti csapatban. Mert nem a világbajnok németek következnek, hanem Norvégia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik