Foci

Korán hátrányba került, de legyőzte a Fradi a Honvédot

A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán nyert 2-1-re a Budapest Honvéd ellen az NB I. 11. fordulójában.

A klub történetének 3000. bajnoki mérkőzését játszotta szombaton este a Ferencváros labdarúgócsapata, az ellenfél a Budapest Honvéd együttese volt. Pörgős első félidőt játszottak a felek, élvezetes volt az első 45 perc.

Még csak a 9. minutumban járt a mérkőzés, amikor egy előreívelt labdánál Nalepa hibázott, Youla pedig lecsapott a labdára és kilőtte a rövid alsó sarkot. Jót tett a korai gól a mérkőzésnek, több helyzet is volt mind a két oldalon, majd a 35. percben Hajnal higgadt befejezésével egyenlített a Fradi. Sőt, nem sokkal később Varga is bevette a kispesti kaput, így már a Ferencvárosnál volt az előny.

A második játékrészre visszavettek a tempóból a csapatok és a kapuk sem forogtak veszélyben. A félidő második felében Gera előtt adódott két gólszerzési lehetőség, ám előbb a kapu mellé fejelt közelről, majd kiszorított helyzetből célzott a kapu fölé.

A Budapest Honvéd erejéből már nem futotta az egyenlítésre, így a Ferencváros – amely 31 bajnoki óta nem talált legyőzőre – a 11. fordulóban már a tizedik győzelmét aratta és 13 ponttal vezet a második helyen álló Haladás előtt. A Honvéd visszacsúszott az ötödik pozícióba.

Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló

Groupama Aréna, 9037 néző, v: Kassai

 

Ferencváros – Budapest Honvéd 2-1 (2-1)

 

FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro – Gera, Nagy Á., Varga R. (Ramírez, 62.) – Lamah (Haraszti, 70.), Hajnal (Cukic, 49.), Sesták – Böde

Honvéd: Kemenes – Botka, Ignjatovic, Bobál D., Baráth – Nagy G., Hidi (Prosser, 70.), Kamber, Gazdag – Vernes (Holender, 55.), Youla (Vasiljevic, 64.)

gólszerzők: Hajnal (35.), Varga R. (39.), illetve Youla (9.)

sárga lap: Sesták (17.), Ramírez (76.), Haraszti (91.), illetve Vernes (7.), Youla (43.), Botka (71.), Nagy G. (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik