Foci

A FIFA miatt szív a klubok többsége

A futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, a FIFPro szerint fenntarthatatlan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) átigazolási rendszere.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) arról számolt be hétfőn honlapján, hogy szeptember 18-án a FIFPro delegációja Brüsszelben járt, ahol versenyjogi panaszt nyújtott be a FIFA átigazolási rendszere ellen az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához. A FIFPro szerint ugyanis a FIFA vonatkozó szabályzata kedvezőtlenül befolyásolja a kis és közepes klubok versenyhelyzetét, mivel szűkíti azok lehetőségeit.

“Az Európai Bizottság kezében van a kulcs a profi labdarúgás megreformálásához” – idézte az oldal Philippe Piatot, a FIFPro elnökét. “A FIFA egyszerűen nem kezeli megfelelő módon a hivatásos labdarúgást. Miközben néhány szereplő üzleti érdekei érvényesülnek, addig a többség, a játékosok és a klubok zöme hátrányos helyzetben kénytelenek létezni. Elérkezett az idő, hogy a jogállamiság elsőbbséget élvezzen a kartellek érdekeivel szemben. Elég volt a nagy klubok, ügynökök és a +harmadik fél+ által uralt rendszerből!”

A szerződések stabilitása, a pénzügyi szolidaritás – a bevételek újraelosztásának – elve, a kiegyensúlyozott és integrált versenyhelyzet, a fiatal játékosok képzési kompenzációja a FIFPro szerint nem megfelelő, ezzel alapvető érdekek sérülnek.

A játékos nem árucikk

Amennyiben az átigazolási rendszer nem éri el a deklarált célokat, úgy a FIFPro ragaszkodik hozzá, hogy a versenyellenes hatások, a labdarúgók szabad mozgáshoz való alapvető jogának korlátozása miatt az Európai Bizottság avatkozzon be, ugyanis a szervezet szerint az nem megengedhető, hogy a munkaerővel – vagyis a játékosokkal – úgy kereskedjenek, mint egy árucikkel.

“Nem kell attól tartani, hogy a profi labdarúgás nem működhet a mostani átigazolási rendszer nélkül” – olvasható Theo van Seggelen FIFPro-főtitkár nyilatkozata a honlapon. “Kötelességünk biztosítani, hogy a játékosok számára a klubok biztonságos munkahelyek legyenek, ahol tiszteletben tartják a szerződéseket és valós gazdasági háttér áll a leírt számok mögött. Az elmúlt évek során megpróbáltunk tárgyalni a tisztességes reformokért a többi érdekelt féllel. Sajnos nem sikerült eredményt elérnünk, mert nem tudtunk túljutni az első akadályon, vagyis hogy a játékosok mindig megkapják a szerződésben rögzített fizetésüket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik