Foci

Xavi: “Még ma is bosszant, ha egy passz rosszul sikerül”

A 35 éves Xavi 1998-ban mutatkozott be a Barca felnőtt csapatában, 505 mérkőzésen lépett pályára, majd az előző szezon végén eligazolt a katari Asz-Szadd al-Katariba. “A versenyszellem nagyon rendben van itt”, szögezte le az elején. Ez volt a pozitív csalódás a számára, de azt azért hozzátette, hogy a katari játékosok technikai képzettsége azért nem egy spanyol elsőosztály.

Ami viszont meglepte, sőt, egy kicsit zavarta is, hogy az elején még az edzők is túlzott tisztelettel néztek rá. “Mindig csak rám figyeltek. De én csak egy szeretek lenni a sok közül, nem szeretem a kiváltságokat.”

Xavi szerint a katari klubnál meglepően kemények az edzések, a pályán keményen odateszik magukat a csapattársai, harcolnak, sokat futnak, de a 90 perc során azért mindig van 10-15 olyan, amikor dekoncentráltan játszanak. “Támadófocit játszunk, ami tetszik. Járatjuk a labdát, amiben van gyakorlatom.” Furcsa volt a számára, hogy a katari emberek alig járnak meccsre, a 2-3 ezer néző már jónak számít, a legtöbben a tévén keresztül nézik a focit.

Xavi júniusi bemutatkozása katari klubjánál / Europress
Xavi júniusi bemutatkozása katari klubjánál / Europress

Xavi másik feladata, hogy felügyeli a csapat akadémiáját is, elsősorban az U17-es és az U19-es csapatot és próbálja felfedezni a jövő csillagait a Közel-Keleten. Ehhez rengeteg meccset megnéz. “Ha valaki azt mondja nekem néhány hónappal ezelőtt, hogy látom az U17-es Omán-Kuvait meccset, tuti kiröhögöm. Még csak tanulom ezt a szakmát, de rengeteg meccset megnézem, igaz, ez korábban is így volt”, vallja be.

Hogy mitől félt a legjobban, mielőtt kiment Katarba? A nevektől.

Tartottam attól, hogyan fogom megjegyezni a csapattársaim nevét, mert mindenkit ugyanúgy hívnak, hogy Ali, Yasser, ilyenek. Ma már az U19-es játékosok neve is gond nélkül megy.

Nehéz elképzelni, de Xavit a saját bevallása szerint még ma is bosszantja, ha egy passza rosszul sikerül. “11 éves korom óta azt tanultam a Barcánál, hogy egyszerre nézzek a hátam mögé, mikor jön a labda, de előre is, hogy majd hová passzoljak. Dühít, ha nem jön be egy passz, haragszom magamra.”

Lesz-e edző? Talán. “Edzősködni nagyon nehéz. Egyszerre kell úgy gondolkodni, mint 25 focista, mint pszichológus és mint stratéga. Játékosként megérkezel és focizol, edzőként ez nem így van. Talán sportigazgatónak jobb lennék, nem tudom. Egyelőre a füvön a helyem.”

Xavi már a 2014/2015-ös szezonnak is csak nagy nehezen ment neki a Barca színeiben, Enrique sokat padoztatta, mehetnékje volt. Végül az edző meggyőzte, húzzon le még egy szezont. Xavi és a csapat bajnok lett, megnyerték a kupát és a BL-t is.

Luis (az edző, Luis Enrique) egyenes ember. Megmondta, hogy szüksége van rám az öltözőben, a csapat egysége miatt, de sokszor fogok padozni, nem vagyok már fiatal. Úgy éreztem, igaza van, maradnom kell. Igaza lett.

Ebben a szezonban azt várja volt csapatától, hogy továbbra is páratlan dolgokat visz véghez, de semmi konrétat nem mondott, csak elsorolta, hogy ha ő már nem is, de kik játszanak a csapatban. Messi, Neymar, Suárez, Busquets, Piqué, Mascherano és régi barátja, Iniesta.

Az interjút a Marca készítette Xavival Katarban, érdemes meghallgatni a spanyol nyelvű videót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik