Foci

Élvonalbeli spanyol csapatnál lesz edző az elgáncsolt szír menekült

Getafe városában kap állást az a bevándorló, akit az N1TV operatőre gáncsolt el, miközben fiával a karjában szaladt a rendőrök elől Röszkénél - jelentette be a Madridtól délre található kisváros polgármestere szerdán.

“Ez egy újabb lépés, amellyel a Getafe kimutathatja szolidaritását” – fogalmazott Sara Hernández, aki elmondta, hogy a férfit és családját egy berendezett lakás várja.

Nem menekültstátuszt kap, hanem munkaszerződést, így mint külföldi munkavállaló kaphatja meg a tartózkodási engedélyt.Az 52 éves Osama Abdel-Muhsen Alghadabot, aki hazájában tornatanári felügyelő és edző volt az Al Fituwa Football Clubnál, a spanyol futballedzői oktatási központ (CENAFE) alkalmazza majd. A férfi felkutatásának ötlete is tőlük származik. Egy arabul jól beszélő diákjukat küldték Münchenbe, akinek pedig egy újságíró segített.

Miguel Ángel Galán, a központ elnöke szerint az ajánlatot örömmel és azonnal elfogadta a szír férfi, csak azt kérte, segítsenek neki abban, hogy Törökországban tartózkodó felesége és másik két gyereke is Spanyolországba utazhasson.

Az elképzelések szerint az edző a későbbiekben a Getafe C.F. nevű csapatnál fog dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik