Foci

Mourinho újabb balhéval került a címlapokra

A Chelsea portugál trénere most az Evertont irányító Roberto Martineznek szólt be az újságírók előtt.

Nem most éli a legszebb napjait a Chelsea labdarúgócsapata a Premier Leguea-ben, a címvédő ugyanis csak egy bajnokit nyert meg az eddigi ötből, ráadásul már háromszor is kikapott. Talán érthető, ha José Mourinho is idegesebb a kelleténél, az ő helyzetén pedig az sem javított, hogy összeszólalkozott csinos csapatorvosával, amiből elég nagy ügy kerekedett.

Szombaton az Everton otthonában kapott ki 3-1-re a Chelsea, a Reuters tudósítása szerint a találkozó után volt egy kis szócsata a két menedzser között. Mourinho idegesen várt arra, hogy elkezdődjön végre a sajtótájékoztató, mire kiszúrta a folyosón, hogy Roberto Martinez még az újságírókkal beszélget.

„Roberto, legközelebb engedj magad elé, mert nekünk el kell utaznunk” – csattant fel a portugál, majd mikor Martintez jelezte, neki erre semmi ráhatása, akkor valami keresetlen szót vágott oda neki, mielőtt sértődötten elviharzott volna.

„Tavaly, amikor 6-3-ra legyőztek minket, akkor sokkal jobb fej volt” – jegyezte meg tréfásan az Everton menedzsere.

A Chelsea-nek és Mourinhónak nem lesz sok ideje a sebek nyalogatására, szerdán a Maccabit fogadják a BL-ben, szombaton pedig jön az Arsenal elleni városi rangadó. Márpedig Mourinhónak a presztízs mellett az Arséne Wenger elleni „külön harca” miatt is fontos az a találkozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik