Foci

Botrány! Megyei meccs került bundagyanúba

sportfogadás (sportfogadás)
sportfogadás (sportfogadás)
A vádak erősnek tűnnek, a két csapat vezetősége azonban kikéri magának, hogy bundáztak volna.

A Blikk arról számolt be, hogy manipulálhatták a szeptember 2-án megrendezett Törökbálint – Nagykáta labdarúgó mérkőzést. A napilap szerkesztőségéhez egy olvasó fordult, szerinte több furcsaság is történt a mérkőzésen.

A Pest megyei első osztályban szereplő két együttes összecsapásán volt két tizenegyes, egy öngól, egy kiállítás, mégis a vendégek nyertek 4-2-re. Ezek a vádak még nem is állnák meg a helyüket, de a legérdekesebb, hogy a mérkőzésre az egyik legnépszerűbb fogadási portálon is lehetett tippelni.

Mindkét csapat részéről visszautasították a vádakat, de azt elismerték, hogy a játékvezetőnek volt pár furcsa ítélete. A lap megkereste a Pest megyei igazgatóság elnökét. Benkő Tamás elmondta, hogy tudomást szereztek róla, hogy két és fél órával felkerült a fogadási lehetőség az egyik oldalra. Azonnal tájékoztatták a szövetség azon munkatársát, aki hasonló ügyekkel foglakozik.

A megyei szövetség a birtokukba jutott információkat eljuttatta a hatóságokhoz. Ugyanis azok kiértékelése és az összefüggések feltárása már nem a szakszövetség feladata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik