Foci

Ilyen ökörségért futballistát még nem állítottak ki

Muhamed Besic, a Ferencváros egykori, az Everton jelenlegi játékosa vasárnap játszotta 22. bosnyák válogatott meccsét. Emlékezetes marad számára.

Bosznia vasárnap Andorrát fogadta az Eb-selejtezők 8. fordulójában és könnyedén nyert 3-0-ra. A mérkőzésen pályára lépett Muhamed Besic, a Fradi egykori közönség kedvenc védekező játékosa is, akinek igencsak emlékezetesre sikerült a 22. válogatott fellépése.

Történt, hogy a mérkőzés 62. percében, már 3-0-ás bosnyák vezetésnél Ayala csúnyán és tök indokolatlanul beleszállt Besicbe. A játékvezető azonnal sárgát mutatott fel az andorrai középpályásnak, de eközben a jó Muhamed hanyag nemes egyszerűséggel benyúlt a szájába, kivette az immár 63 perce “csócsált” rágóját és hátba dobta vele ellenfelét.

Besicet Arnold Hunter játékvezető azonnal piros lappal jutalmazta, de erre a sorsra jutott a jelenet után lökdösődő andorrai Victor Rodríguez is.

Őszintén szólva, olyanra, hogy valakit rágódobálásért állítottak volna ki, nem emlékszem. A bosnyákok Ciprussal és Walesszel találkoznak az októberi utolsó két Eb-selejtezőben. Besicet ezért legalább két meccsre eltiltják, így biztosan nélküle lépnek pályára.

Európa-bajnoki selejtezők, 8. forduló, eredmények:

A csoport:
Izland-Kazahsztán 0-0
Lettország-Csehország 1-2 (0-2)
Törökország-Hollandia 3-0 (2-0)

A csoport állása:
1. Izland 19 pont (15-3),
2. Csehország 19 (16-10),
3. Törökország 12,
4. Hollandia 10,
5. Lettország 4,
6. Kazahsztán 2

B csoport:
Bosznia-Hercegovina – Andorra 3-0 (3-0)
Ciprus-Belgium 0-1 (0-0)
Wales-Izrael 0-0

A csoport állása:
1. Wales 18 pont,
2. Belgium 17,
3. Izrael 13,
4. Bosznia-Hercegovina 11,
5. Ciprus 9,
6. Andorra 0

H csoport:
Olaszország-Bulgária 1-0 (1-0)
Málta-Azerbajdzsán 2-2 (0-1)
Norvégia-Horvátország 2-0 (0-0)

A csoport állása:
1. Olaszország 18 pont,
2. Norvégia 16,
3. Horvátország 15,
4. Bulgária 8,
5. Azerbajdzsán 6,
6. Málta 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik