Foci

A Real szerint a United tehet mindenről

Ahogyan arról beszámoltunk, az átigazolási szezon egyik legnagyobb üzlete kútba esett hétfőn este. A Real Madrid és a Manchester United labdarúgócsapatai egyeztek meg egy transzferben, melynek keretében David de Gea és Keylor Navas helyet cseréltek volna, azonban a felek sikeresen elbaltázták a papírmunkát, így nem lett a dologból semmi.

A spanyol sajtó a Realon élcelődött és a manchesteriek is a madridiakra mutogattak, akik kedden közleményben vázolták fel, mi is történt.

1. A Manchester United egészen hétfő reggelig nem tárgyalt David de Gea átigazolásáról.

2. A Real Madrid a nehézségek ellenére az átigazolási szezon utolsó napján is belekezdett az egyeztetésekbe.

3. A Manchester United hétfőn jelezte, hogy szeretnék Keylor Navast és tárgyalásban vannak a játékossal.

4. A Real Madrid és a Manchester United hamar egyezségre jutott a két játékos ügyében. A Real Madrid annak reményében, hogy még idejében létrejön az átigazolás, spanyol idő szerint 13:39-kor megküldte a szükséges papírokat a Manchesternek.

5. A Manchester United nyolc órával később, spanyol idő szerint 21.43-kor, apróbb módosításokkal küldte vissza papírokat. Ezek tényleg csak apróságok voltak, így a Real Madrid beleegyezett mindenbe.

6. A Real Madrid, miután megszerezte David de Gea és Keylor Navas aláírását, visszaküldte a papírokat az angol klubnak, ez spanyol idő szerint 23:32-kor történt.

7. A Manchester United spanyol idő szerint 23.53-kor egyezett meg Keylor Navasszal, ekkor küldték el a papírokat a játékosnak, hogy írja alá.

8. A Manchester elkezdte feltölteni a rendszerbe de Gea átigazolását, majd később Navasét is, ám a szükséges papírok spanyol idő szerint 0:02-kor érkeztek meg, így a Real Madrid számára már lezárult az átigazolási időszak.

9. A rendszer jelezte a Real Madridnak, hogy küldje el de Gea adatait, mert Angliában még nyitva van a piac, a klub pedig ennek eleget is tett, pedig Spanyolországban ekkorra már lejárt az idő.

10. A Real Madrid mindent megtett annak érdekében, hogy a két üzlet még idejében összejöjjön.

A történet vége így az, hogy de Gea és Navas is marad a helyén.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik