Foci

Manchester United: 80 millió euróért érkezik a 19 éves csatár

Bár Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere a hétvégi, Swansea ellen elbukott bajnoki után úgy nyilatkozott, nincs pánikhelyzet a csapatnál, most úgy néz ki, mégis horribilis összeget fizet ki egy fiatal támadóért.

Martial, a Monaco csatára – akit többek közt az Arsenal is megkörnyékezett – hétfőn engedélyt kapott a francia szövetségtől, hogy elhagyja a válogatott edzőtáborát és manchesteri gárdával tárgyaljon.

Fotó: Europress fotóügynökség

A L’Équipe úgy tudja, a hercegségiek egy 50 és egy 70 millió eurós ajánlatot is elutasítottak már a nap folyamán, így a jövő nagy reménysége 80 millió euróért válthat klubot. Az ár a különféle bónuszokat is tartalmazza

Ezzel ő lehetne a United történetének legdrágább igazolása Angel di Maríát is megelőzve, akiért 75 millió eurót fizetett ki tavaly nyáron a szigetországi együttes.

Ki Anthony Martial?

Az ék 32 találkozón 21-szer volt eredményes a Lyon utánpótlás csapatában a 2012/13-as szezonban.

2013 nyarán a Monaco szerződtette őt mindössze 3.5 millió euróért.

Ott töltött első idényében 2 gólig jutott 15 találkozón, a tavalyi esztendőben pedig 42 összecsapáson 11-szer talált az ellenfelek hálójába.

A bajnokságban szerzett 9 góljával ő volt a legeredményesebb a 20 éven aluliaknál az öt topligát figyelembe véve az elmúlt szezonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik