Foci

A csoportkörbe sem jutott be a tavalyi BL-negyeddöntős

Monacóban és Zágrábban is az volt a kérdés, hogy az első meccsen előnyt szerző csapat képes lesz-e a megtartani a fórt, amely a főtáblát jelenti a Bajnokok Ligájában.

A Valencia kétgólos előny birtokában érkezett a II. Lajos stadionba, sőt pár perc elteltével már hárommal mentek. A második percben Mustafi közeli lövését még hatalmas bravúrral, lábba hárította Subasic, két perc múlva azonban már ő is tehetetlen volt. Fabinho odapasszolta a labdát Negredónak, aki köszönte szépen és egészen zseniális mozdulattal emelt a hosszú felsőbe (0-1).

A korán bekapott gól megzavarta a hercegségbeli gárdát, ennek ellenére a semmiből sikerült egalizálniuk. Martial középre ívelt labdája után Ryan kapus rosszul jött ki, a labda Raggi elé pattant, aki a bal alsóba csavart (1-1).

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első félidő folytatásában mindét gárda előtt adódtak lehetőségek, de igazán nagy helyzetet nem láthattak a nézők. A spanyol gárda új vonulhatott pihenőre, hogy tökéletes ez az eredmény a hazai 3-1-es siker után.

A második játékrészben próbálkozott a Monaco, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani. A 75. percben Elderson elé került a kapusról kipattanó szabadrúgás, közelről pedig a léc alá helyezte a bőrt (2-1).

Ettől a góltól persze még nagyobb lendületre kapcsolt Leonardo Jardim csapata, de a hosszabbítást érő újabb találat már nem jött össze. A Valencia így ötödik spanyol csapat, amely a főtáblára jutott a Barcelona, a Real Madrid, az Atlético Madrid és az Európa Liga-győztes jogán induló Sevilla után.

A tavalyi szezonban a francia klub a negyeddöntőben esett ki a későbbi döntős Juventus ellen, most a csoportkörbe sem sikerült bejutniuk.

Eredmény – Bajnokok Ligája-slejtező, play off, visszavágó

AS Monaco – Valencia CF 2-1 (1-1)
Gólszerző: Raggi (17.), Elderson (75.) illetve Negredo (4.)

Továbbjutott a Valencia, 4-3-as összesítéssel

A Skenderbeu arra készült, hogy első albán csapatként bejut az elitsorozat legjobb 32 csapata közé. A hazai pályán rendkívül peches módon maradtak alul, egy ráadásban szerzett góllal nyert a Dinamo Zagreb.

A horvát fővárosban gyorsan el akarta dönteni a továbbjutás kérdését a horvát bajnok. A kilencedik percben Soudani fejelt egy beadást a rövid alsóba (1-0), viszont szinte rögtön a középkezdés után egyenlítettek az albánok. Vangjeli közeli kísérletét még védte Eduardo, a kipattanót Esquerdinha az üres kapuba passzolta (1-1).

Itt még nem ért véget a gyors gólváltás. Öt perc múlva a Soudani által visszaollózott labdát Hodzic vágta a rövidbe (2-1). Az első játékrészben több gól már nem esett, így 45 perc alatt kialakult az az eredmény, mint az odavágón.

Három perccel a fordulás után felcsillant az albán remény, Goncalo második sárgával kiállítás sorsára jutott. Ez a remény csak hét percig élt. Taravel a szöglet után elé pattanót lőtte a kapuba (3-1).

A folytatásban az algériai csatár, Soudani megszerezte a második találatát (4-1), így a horvát bajnok készülhet a csoportkörre, míg a Skenderbeu az Európa Ligában folytatja.

Eredmény – Bajnokok Ligája-selejtező, play off, visszavágó

Dinamo Zagreb – Skenderbeu Korce 4-1 (2-1)
Gólszerző: Soudani (9., 80.), Hodzic (15.), Taravel (55.) illetve Esquerdinha (10.)

Továbbjutott a Dinamo Zagreb, 6-2-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik