Foci

Vécsei Bálint: Serie A helyett irány a Serie C

Vécsei Bálint (Array)
Vécsei Bálint (Array)

A Honvéd 22 éves középpályásának először az olasz harmadosztályban kell bebizonyítsa, hogy érett az elsőre és szükség lehet rá Bolognában is.

Hétfőn beszámoltunk róla, minden bizonnyal újra lesz magyar labdarúgó, az olasz élvonalban. Vécsei Bálint ugyanis nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az információt, hogy elhagyja a Honvédot és Bologna felé veszi az irányt. 

 

A Bologna ugyan leigazolta Vécsei Bálintot (elől) de azonnal kölcsönadta a Leccének
Fotó: MTI 

A kispesti klub honlapjának beszámolója szerint a 22 éves játékos kedden több évre szóló megállapodást írt alá a Serie A-ba idén visszajutott Bolognával, de fájó, a klub rögtön kölcsönadta őt a nemrég még szintén első osztályú, de jelenleg a harmadosztályban érdekelt Leccének. A hír arrafelé nem verte ki a biztosítékot, mert se a Bologna, se a Lecce honlapja nem foglalkozott érdemben Vécsei leigazolásával.

Vécsei 2008-ban került a Magyar Futball Akadémiára, majd 2011 tavaszán, mindössze 17 évesen debütált a Budapest Honvéd felnőtt csapatában, s azóta már közel száz mérkőzésen lépett pályára. A magyar válogatottban is bemutatkozott, tavaly júniusban Albánia és Kazahsztán ellen kapott lehetőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik