Foci

Casoni távozóban, Pető válthatja

bernard casoni (Array)
bernard casoni (Array)

Lapértesülések szerint már biztos, hogy Burcsa Győző után Bernard Casoni is elhagyja a Videoton labdarúgócsapatát.

Borzalmasan kezdte a szezont a bajnoki címvédő, várható volt, hogy a vezetőség nem nézi ezt tovább tétlenül. Hétfőn aztán lemondott Burcsa Győző, ezt pedig elfogadták, kedden már érkezett is a helyére Kovács Zoltán.

A Fejér Megyei Hírlap értesülései szerint Bernard Casoni is biztosan elhagyja a Vidit, ami nem meglepő annak függvényében, hogy Burcsa kérésére érkezett Székesfehérvárra és a Vasas elleni szombati zakó után már azt mondta, nem éppen olyanok a körülmények, mint amit ígértek neki. A megyei oldal úgy tudja, hogy Pető Tamás lesz a megbízott tréner, aki francia nyelvtudása és szakmai felkészültsége miatt is került a fehérváriak edzői stábjába.

Hétfőn már ő vezényelte a Videoton edzését, csütörtökön pedig ő ül majd a kispadon a Lech Poznan elleni, idegenbeli EL-selejtezőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik