Foci

Dárdaiékat nem zavarta meg, hogy rálőttek a csapatbuszra

dárdai pál (Array)
dárdai pál (Array)

A Hertha trénere szerint a bielefeldi győzelemnek köszönhetően kellő nyugalommal várja csapata a bajnoki rajtot.

Úgy tűnik Németországban a szurkolók annyira túlpörögtek a szezonkezdettől – legalábbis erre enged következtetni, ami a Német Kupa első fordulójában történt. Vasárnap Dárdai Pálék csapatbuszára lőtt rá egy motoros, majd hétfőn félbeszakadt az Osnabrück és Lipcse mérkőzése, mert fejbe dobták a játékvezetőt.

Dárdai kedden elmondta, együttesére nem volt különösebb hatással a vasárnapi incidens:

„A klub profin kezelte a helyzetet, és távol tartott minket az esettől. A sofőr számára sokkoló élmény lehetett, de mi szerencsére nem voltunk a buszon” – nyilatkozta a korábbi magyar szövetségi kapitány.

A járművet az Arminia Bielefeld elleni, idegenbeli Német Kupa-mérkőzés előtt egy motoros megelőzte, majd rálőtt a szélvédőre. Éppen a sofőrre a célzott, de a golyó nem jutott be a jármű belsejébe.

A hétfői találkozót a berliniek 2-0-ra nyerték, s a magyar szakember elmondta, ez a siker nyugalmat és reményt adhat a csapatnak a Bundesliga pénteki rajtja előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik