Foci

Három meccsen egy pont az újoncok mérlege Angliában

Bournemouth - Aston Villa (Array)
Bournemouth - Aston Villa (Array)

Szombat délután négy mérkőzéssel folytatódott a Premier League nyitófordulója.

Egy öngóllal rajtolt az angol labdarúgó-bajnokság, amely három ponthoz segítette a Manchester United csapatát.

A magyar idő szerint délután négy órakor kezdődő összecsapásokon mindhárom újonc pályára lépett.

A története első élvonalbeli mérkőzését játszó Bournemouth az Aston Villa gárdáját fogadta. A hazaiak aktívabbak voltak az első félidőben, többek birtokolták a labdát, de ezzel nem tudtak mit kezdeni. A Villa napokban szerződtetett csatára, Rudy Gestede eldöntötte a három pont sorsát.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A nyár folyamán alaposan átalakított Watford a hazai pályán mindenkire veszélyes Everton otthonába látogatott. A Goodison Parkban kétszer is vezetett a londoni kiscsapat. Layún és Ighalo találatait azonban Barkley és Koné ki tudta egyenlíteni.

A Norwich a Crystal Palace ellen próbált meg szépen bemutatkozni hazai közönség előtt. Nem sok sikerrel. Az első félidő végén Zaha, a második elején Delaney vette be Ruddy kapuját. Redmond szépítésénél még felcsillant a remény a hazai pontszerzésre, Cabaye azonban a ráadás perceiben végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A tavalyi szezonban a csodával határos módon bent maradó Leicester City villámrajtot vett a Sunderland ellen. Huszonöt perc elteltével Mahrez duplázott és Vardy is betalált. A második félidőben tizenegy perc alatt három gól is született. Dick Advocaat csapatán az sem segített, hogy 2-1-re nyerte a gyors gólváltást.

Eredmény – Premier League, 1. forduló

Bournemouth–Aston Villa 0–1 (0-0)
Gólszerző: Gestede (72.)
Everton–Watford 2–2 (0-1)
Gólszerző: Barkley (76.), Koné (86.), ill. Layún (14.), Ighalo (83.)
Leicester City–Sunderland 4–2 (3-0)
Gólszerző: Vardy (11.), Mahrez (18., 25. – a másodikat 11-esből), Albrighton (66.), ill. Defoe (61.), Fletcher (71.)
Norwich City–Crystal Palace 1–3 (0-1)
Gólszerző: Redmond (69.), ill. Zaha (39.), Delaney (49.), Cabaye (94.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik