Foci

Anglia lázban ég, kezdődik a Premier League

chelsea (Array)
chelsea (Array)

Három-négy csapatnak lehet valós esélye arra, hogy megfossza a címvédéstől az ezúttal alig igazoló Chelsea-t az angol labdarúgó-bajnokság hétvégén kezdődő 2015/16-os idényében.

Miközben a nagy riválisok közül a Manchester City, a Manchester United, az Arsenal és a Liverpool is költött pénzt erősítésre, addig a londoni Kékek hétmillió fontért leszerződtették a bosnyák válogatott kapusát, Asmir Begovicot, valamint kölcsönvették a francia Monacótól a kolumbiai válogatott Radamel Falcaót, aki az előző szezonban a Manchester Unitednél szerepelt szintén kölcsönben, de nem sok lehetőséghez jutott.

A korábbi években megszokott volt, hogy az orosz milliárdos Roman Abramovics tulajdonában lévő Chelsea “szórta a pénzt” a különböző sztárjátékosok megszerzése érdekében. John Terry csapatkapitánya szerint a mostani irányváltásnak az lehet az oka, hogy José Mourinho vezetőedző elégedett a meglévő kerettel.

“A többieknek muszáj volt erősíteniük, mivel az előző idényben annyival jobbak voltunk az ellenfeleinknél, hogy azzal talán kicsit ösztönöztük is őket a vásárlásra” – nyilatkozta Terry a Sky Sportsnak, ugyanakkor hozzátette: nehéz feladatnak ígérkezik a címvédés. “A játékosok fejben és fizikálisan is készen állnak a kihívásra, de láttuk, hogy a riválisok kiket igazoltak. Egyértelmű, hogy erősödtek.”


A Chelsea a bajnoki címvédő
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A Chelsea már múlt vasárnap elkezdte a szezont, a Szuperkupáért kiírt mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett az FA Kupa-győztes Arsenaltól. Utóbbi csapat egyetlen komoly erősítést hajtott végre eddig, épp a Chelsea-től szerződtette le a cseh kapust, Petr Cechet, aki így korábbi klubja ellen debütált az Ágyúsoknál.

Az előző idényben ezüstérmes Manchester City 49 millió fontért (21,8 milliárd forint) leigazolta az angol válogatott Raheem Sterlinget a Liverpooltól, miközben a Manchester United nagyjából 70 millió fontot (31,1 milliárd forint) költött el négy futballista megszerzésére. A Vörös Ördögökhöz a Bayern Münchentől a német világbajnok Bastian Schweinsteiger, a PSV Eindhoventől a holland válogatott Memphis Depay, a Torinótól az olasz nemzeti csapatot is erősítő Matteo Darmian, valamint a Southamptontól a francia válogatott Morgan Schneiderlin érkezett, az argentin válogatott kapusát, Sergio Romerót pedig ingyen szerezte meg a klub. A Liverpool eddig 80 millió fontot (35,6 milliárd forint) fizetett, leginkább a belga válogatott csatár Christian Bentekéért, illetve a brazil támadó középpályás Roberto Firminóért.

A Premier League aktuális szezonját szombaton a Manchester United és a Tottenham Hotspur találkozója nyitja, este a Chelsea a Swansea Cityt fogadja. Vasárnap az Arsenalhoz a West Ham United látogat, míg a Liverpool a Stoke City otthonában kezdi az idényt. Az első kör zárásaként a Manchester City hétfő este a West Bromwich vendége lesz.

Az első forduló programja

szombat:
Manchester United-Tottenham Hotspur 13.45
Bournemouth-Aston Villa 16.00
Everton-Watford 16.00
Leicester City-Sunderland 16.00
Norwich City-Crystal Palace 16.00
Chelsea-Swansea City 18.30

vasárnap:
Arsenal-West Ham United 14.30
Newcastle United-Southampton 14.30
Stoke City-FC Liverpool 17.00

hétfő:
West Bromwich Albion-Manchester City 21.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik