Foci

Ki nem találná, mihez kezd a jövőben Blatter

joseph blatter (Array)
joseph blatter (Array)

FIFA-elnök biztosan nem lesz, mert kizárta annak a lehetőségét, hogy újra induljon a posztért.

Joseph Blatter hétfőn, a FIFA végrehajtó bizottságának ülését követő sajtótájékoztatóján elmondta, február 26-ig, a rendkívüli tisztújító kongresszusig betölti tisztségét, ezt követően pedig visszatér régi hobbijához, és rádiózni fog.

Blatter június 2-án, a zürichi tisztújító kongresszus előtt kirobbant korrupciós botrány következményeként mondott le az elnöki tisztségről – bár később megpróbált visszakozni és a Blick című svájci lapnak úgy nyilatkozott: nem mondott le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátotta a mandátumát.

Fotó: Europress fotóügynökség

Az eseményen elhangzott, hogy a FIFA a jövőben felállít egy tizenegy fős munkacsoportot azzal a céllal, hogy dolgozza ki a reformokat, amelyek által “megtisztulhat” a szervezet. A csoportot Ázsiából, Afrikából, Európából, valamint Észak- és Közép-Amerikából két-két, Dél-Amerikából és Óceániából pedig egy-egy vezető alkotja majd, a “csapat” utolsó tagja egy független személy lesz. A “reformok” elnevezésű munkacsoporttól szeptemberben várják az első eredményeket.

A hétfői sajtótájékoztatót egy rövid időre félbe kellett szakítani, mert egy brit komikus, Simon Brodkin felment a pódiumra és egy köteg játékpénzt szórt Blatter fölé. A férfit kivezették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik