Foci

Bajnokveréssel kezdett a Honvéd

budapest honvéd (Array)
budapest honvéd (Array)

Az emberelőnyben szerzett gólnak köszönhetően megérdemelten nyert Marco Rossi csapata.

Valamivel aktívabban kezdte a mérkőzést a bajnoki címvédő Videoton. A 19. percben Kovács István lövését blokkolta Bobál. Öt perccel később Gyurcsó próbálkozását takarította el Ignjatovic.

A félidő vége felé már éledezett a Honvéd. A játékrész legnagyobb helyzetét Youla puskázta el. A 37. percben Holender szöglete után milliméterekkel fejelt a kapu mellé a villámgyors csatár. Pár perccel később Bobál is gólt szerezhetett volna, de erőtlen próbálkozása nem okozott gondot Danilovicnak.

Fotó: MTI

A fordulást követően a hazaiak maradtak fölényben, de ez helyzet tekintetében nem mutatkozott meg.

A 68. percben Youla szépen megforgatta Juhászt, de az oldalhálóba tüzelt. Hat perccel később az elefántcsontparti támadó még nagyobb ziccert rontott. Holender passza után a tizenhatosról leadott lövését hatalmas bravúrral védte a Vidi kapusa.

A 83. percben emberhátrányba került a fehérvári csapat. Lang csúszott oda Botkának, amiért rögtön villant a második sárga. Az emberelőnyt azonnal kihasználta a hazai alakulat.

A szabadrúgás után Youla az ötös sarkáról a hosszú alsóba lőtt (1-0). A hátralévő pár percben már nem történt változás, így a Honvéd bajnokveréssel indította a szezont.

Eredmény – OTP Bank Liga, első forduló

Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0 (0-0)

Bozsik Stadion, Játékvezető: Vad II István

Bp. Honvéd: Kemenes – Botka, Ignjatovic, Bobál D., Baráth – Nagy G., Hidi, Kamber (Gazdag 64.) – Vécsei (Vernes 77.), Youla, Holender (Csábi 89.)

Videoton: Danilovic – Szolnoki, Juhász, Lang, Fejes – Simon Á. (Pátkai 61.), Luijckx – Gyurcsó, Kovács I. (Trebotic 69.), F. Oliveira (Koltai 78.) – Ivanovski

Gólszerző: Youla (84.)

Sárga lap: Botka (45.), Kamber (58.) illetve Lang (38.), Juhász (49.), Szolnoki (86.)

Piros lap: Lang (83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik