Foci

Videoton: Nehezebb sorsolásunk is lehetett volna

burcsa győző (Array)
burcsa győző (Array)

Burcsa Győző, a fehérváriak klubigazgatója nehéz párharcra számít, ugyanakkor optimista.

Mint ismert, amennyiben a Videoton sikerrel veszi a BL-selejtező második fordulóját, úgy legközelebb vagy a fehérorosz BATE Boriszovval vagy az ír Dundalkkal méri össze erejét.

“Nagyon erős csapat a BATE Boriszov, ráadásul kellő nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a fehérorosz együttes. Jól emlékezhetünk rájuk, hiszen tavaly a DVSC-t verték ki a BL-ből. Nehéz párharcra számítok, ugyanakkor optimista vagyok” – mondta a vidi.hu-nak Burcsa.

Fotó: vidi.hu

“Reálisan nézve a sorsolásunk lehetett volna nehezebb is. Annak nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, hogy az első meccset a Sóstói Stadionban játsszuk majd, persze, ha sikerül jó eredményt elérnünk itthon, akkor azért nyugodtabban készülhetünk a visszavágóra. Ugyanakkor a legfontosabb most az, hogy szerdán ismét sikeresek legyünk a TNS ellen, és persze figyelemmel kísérjük a BATE – Dundalk párharc visszavágóját is, hiszen az írek akár meglepetést is okozhatnak, de az erőviszonyokat figyelembe véve nagyobb esélyt adok annak, hogy a következő körben a BATE Boriszov ellen lépünk pályára” – tette hozzá.

A Videoton 1-0-ra nyert kedden idegenben a walesi The New Saints ellen, így kedvező helyzetből várja a jövő szerdai visszavágót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik