Foci

Megvan, kivel játszik a Vidi a BL-ben

bernard casoni (Array)
bernard casoni (Array)

A The New Saints lesz a magyar bajnok Videoton ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, miután a walesi csapat a nyitó körben kettős győzelemmel búcsúztatta a feröeri B36 Tórshavn együttesét.

A fehérváriak a honlapjukon jelezték, hogy jövő kedden a walesi gárda oswestryi otthonában közép-európai idő szerint 20 órakor lépnek pályára. A visszavágót egy héttel később rendezik.

Bernard Casoni, a fehérváriak francia vezetőedzője a helyszínen tekintette meg a TNS-B36 BL-selejtező visszavágóját.

“Nagyon hasznos volt, hogy a helyszínen tekintettem meg a visszavágó mérkőzést. A walesiek továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, végig kézben tartották a meccset. Sok helyzetet sikerült kidolgozniuk, és lőttek négy gólt is. Wilde, aki az első meccsen a 90. percben győztes gólt lőtt, ezúttal mesterhármast szerzett. Rá nagyon oda kell figyelnünk, mert jó érzéke van a góllövéshez, igaz, már nem fiatal futballista. Komolyan kell a TNS ellen készülnünk, és a két mérkőzést is komolyan kell vennünk, egyáltalán nem szabad lebecsülni a walesi csapatot” – mondta a vidi.hu-nak a tréner.

Fotó: MTI

Juhász Roland, a klub válogatott védője öt éve már játszott BL-selejtezőt a The New Saints ellen még az Anderlecht játékosaként.

“Az első mérkőzés után nem lepett meg, hogy végül a walesi csapat jutott tovább. Öt éve már játszottam ellenük, nyilván az a csapat és ez a mostani nem ugyanazokból a játékosokból áll, de arra nagyon oda kell figyelnünk, hogy valószínűleg a találkozó elején próbálnak meg nyomást helyezni ránk. Ekkor még frissek, és nekünk is új lesz a műfű, de úgy gondolom, a kétszer 90 perc alatt ki fog jönni a két csapat közti különbség.”

Hozzátette, ettől függetlenül hiba lenne legyinteni, és lebecsülni a walesi csapatot, komolyan kell készülniük.

“Az is igaz, hogy amennyire nekünk furcsa lesz majd a műfű, ugyanannyira furcsa lesz nekik a visszavágón a Sóstói Stadion gyepszőnyege. Biztos vagyok benne, hogy a következő napokban Bernard Casoni fog nekünk edzést vezényelni műfüvön is” – zárta szavait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik