Foci

Minden a szánk íze szerint alakult a csoportunkban

kyle lafferty (Array)
kyle lafferty (Array)

Az északír-román meccsen nem született gól, Feröer-szigetek pedig legyőzte hazai pályán a görögök legjobbjait szombat este az Európa-bajnoki selejtező hatodik fordulójában.

A magyar együttes korábban lépett pályára a finnek vendégeként, és Stieber nagyszerű találatával mindhárom pontot begyűjtötte Helsinkiben.

A csoport másik két mérkőzését 20 óra 45 perces kezdéssel rendezték meg. Az északírek hazai környezetben fogadták a románokat, és egy feszült, de jobbára eseménytelen meccsen játszottak 0-0-s döntetlent a riválissal.

Fotó: Europress fotóügynökség

A görögök Ferörer-szigeteken vendégszerepeltek. A történetük első Eb-selejtezőn aratott győzelmét éppen Athénban ünneplő feröeriek már az első félidőben megszerezték a vezetést, majd a folytatásban megduplázták előnyüket. Sergio Markarian fiai csak szépíteni tudtak a hajrában, így továbbra sincs győzelmük a sorozatban.

A hatost továbbra is a románok vezetik 14 ponttal, mögöttük a 13 pontos északírek állnak, a mieink pedig a harmadik, pótselejtezőt érő pozícióban vannak 11 egységgel. Feröer-szigetek 6, Finnország 4, Görögország 2 pontot gyűjtött idáig.

Eredmények – Eb-selejtező, 6. forduló, F csoport:

Észak-Írország-Románia 0-0
Feröer-szigetek-Görögország 2-1 (1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik