Foci

Túl jól sikerült a Dárdai-csapat edzése

dárdai pál (Array)
dárdai pál (Array)

Túl jól sikerültek a magyar labdarúgó-válogatott edzései Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint, akinek csapata szombaton Finnországban játszik Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.

“Tökéletesen sikerült a felkészülés, napi egy tréninget tartottunk és maximálisan meg vagyok elégedve a játékosokkal. Már-már azt szerettük volna, hogy az egyik gyakorlás ne legyen annyira jó, nehogy a meccs napján fogjunk ki rossz napot” – nyilatkozott az elutazás előtt, a Liszt Ferenc repülőtéren tartott pénteki sajtótájékoztatón a szakvezető.

A sérültekről elmondta, hogy a csütörtöki edzés után az orvosi stáb megvizsgálta Dzsudzsák Balázst és Juhász Rolandot is, ez alapján egyikük sincs 100 százalékos állapotban, de szerinte mindketten vállalni tudják a játékot. Igaz, ennek van olyan kockázata, hogy akár az 5. percben cserélni kell, de erre fel vannak készülve.


 Fotó: MTI

Dárdai a kezdőcsapatát és a taktikát illetően konkrétumot nem árult el, de azt ismét megerősítette, hogy két csatárral küldi pályára együttesét, amelytől győzelmet vár.
    
“Tavaszra négy pontot terveztünk. Akkor lesz igazán értékes a márciusi, görögök elleni döntetlen, ha most nyerünk” – jelentette ki Dárdai, aki hozzátette, akkor is marad esély az Eb-re való kijutásra, ha döntetlen lesz a meccs eredménye.
    
A Lech Poznannal lengyel bajnok Kádár Tamás úgy vélte, teljesen felkészültek a mérkőzésre, szerinte minden találkozó sorsdöntő.
    
Az Egyesült Államokban légióskodó Németh Krisztián azt mondta, sok fontos meccset játszottak már, így nem jelenthet gondot a győzelmi kényszer, továbbá nem érzi, hogy görcsös lenne a csapat emiatt. Sokkal inkább úgy látja, mindenki nagyon várja már az összecsapást.
    
A csoportjában harmadik magyar válogatott közép-európai idő szerint szombaton 18 órától találkozik a mögötte négypontos hátránnyal negyedik finn csapattal a helsinki Olimpiai Stadionban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik