Foci

Dárdai Pál: Láttam hibákat

Dárdai Pál (Array)
Dárdai Pál (Array)

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint lehet építeni a Litvánia elleni mérkőzésre. Nyilatkozat és videós összefoglaló.

Ahogyan arról írtunk, az első félidőben mutatott eredményes játéknak köszönhetően a magyar együttes 4-0-ra legyőzte Litvániát a pénteki, debreceni felkészülési mérkőzésen. A mieink a gólokat még a szünet előtt szerezték, a második játékrész már nem volt annyira élvezetes.

„Kissé nehézkesen indult a mérkőzés, de az első tíz perc után átvettük az irányítást, és szép gólokat lőttünk – nyilatkozta a találkozó után Dárdai Pál az mlsz.hu-nak. – Játszottunk egy jó félidőt és egy valamivel gyengébbet, de összességében elmondható, hogy a mérkőzésen látottakra lehet építeni a jövő héten, Finnországban. Az első félidőben jól nézett ki a támadójátékunk, de azért láttam hibákat is. Sokszor túl hosszúak maradtunk, ennél kompaktabban kell játszani, a csapatrészek távolságának egy jobb csapat ellen kisebbeknek kell lennie. A szünetben hatot cseréltünk, ezért érthető, hogy kiestünk a ritmusból a második félidőben. A mérkőzés egyes szakaszaiban megpróbáltunk előrefelé védekezni, ez többnyire sikerült is, de – nem megbántva ellenfelünket – a finnek gyorsabbak, erősebbek lesznek, ezért jövő héten nehezebb dolgunk lesz majd” – értékelte a látottakat a kapitány.


Fotó: MTI

Jövő szombaton fontos ütközet vár ránk Finnországban, Dárdai pedig felvázolta a magyar csapat várható programját:

„Még van egy hetünk a selejtezőig, ebben az időszakban támadásban több játékelemet is fogunk gyakorolni, és a következő napok alapján áll össze a jövő szombati kezdőcsapatunk. Kedden még lesz egy komoly elemzés a finnek játékából, ennek is a függvénye lesz a jövő heti kezdőcsapatunk, de természetesen a mostani teljesítményeket, és a jövő heti edzésmunkát is figyelembe veszem az összeállításnál.”

Videó – Így vertük Litvániát:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik