Foci

Már az Országgyűlés is foglalkozik a kevés nézővel

groupama aréna (Array)
groupama aréna (Array)

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága csütörtöki ülésén foglalkozik azokkal a nézőket riasztó szabályokkal, amelyek miatt azok sem tudnak kimenni focimeccsre, akik szeretnének.

Kósa Lajos a szabályokról szólva abszurditásnak nevezte például azt, hogy ha egy debreceni szurkoló, akinek jegye és szurkolói kártyája is van, és meg akarja nézni a Ferencváros mérkőzését, akkor az MLSZ előírása alapján legkésőbb két órával a meccs kezdete előtt meg kell jelennie a Lurdy ház parkolójában és onnan tömbben mozgatják az embereket a stadionba.


Fotó: MTI

A jelenlegi szabályok szurkoló- és jegyvásárló-ellenesek – értékelte a kormánypárti politikus, akinek közlése szerint a bizottság ezért meghallgatja az érintetteket, a rendőrséget, az MLSZ-t és a klubokat, hogy korrigálják a helyzetet.  
    
Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy a jövő évtől eltöröljék a szurkolói kártyát, azt mondta: erre csak az érintett felek meghallgatása után tud válaszolni, de szerinte valamilyen regisztrációra szükség van, ezt Európában is több helyen alkalmazzák. A szabályozás áttekintése viszont mindenképp szükséges – mondta Kósa Lajos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik