Foci

Az Európa Liga döntője még sosem volt ennyire érdekes

Varsói stadion (Array)
Varsói stadion (Array)

Ez a finálé más lesz, mint a többi, a végső győztes ugyanis Bajnokok Ligája-főtáblára jut és még anyagilag is jól jár.

Szerdán este a Varsóban található, szűk 57 ezer ember befogadására alkalmas Narodowy Stadionban feszül egymásnak a címvédő spanyol Sevilla és az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszk a labdarúgó Európa Liga fináléjában. Ezúttal azonban nem csak a másodikszámú európai kupasorozat trófeája lesz a döntő tétje, hanem a Bajnokok Ligája következő szezonjának főtáblája, a győztes ugyanis megkapja az indulási jogot.


A címvédő Sevilla 5-0-s összesítéssel ütötte ki a Fiorentinát az elődöntőben
Fotó: Europress Fotóügynökség

Márpedig a Sevilla az ötödik lett a spanyol élvonalban, a Dnyipro pedig legjobb esetben is második lesz az ukrán pontvadászatban, ezek pedig „csak” Európa Liga csoportkört, illetve BL-selejtezőt érnek. Azt pedig talán nem kell ecsetelni, hogy a szakmai szempontok mellett anyagilag is hatalmas a különbség a két sorozat csoportköre között: a BL következő szezonjában – egy komoly növekedést követően – a főtáblás csapatok egyenként 12 millió eurót kapnak, míg az EL-ben résztvevők 2,4 millió euróval gazdagodnak, vagyis átszámítva bő 3 milliárd forinttal „tejel” jobban a Bajnokok Ligája-szereplés.

Csodát tettek az ukránok

A Dnyipro döntős szereplésére senki sem számított.

A spanyolok emellett ráadásul egy rekordra is hajtanak, négyszer ugyanis még egyetlen csapatnak sem sikerült diadalmaskodnia a jogelőd UEFA Kupában és az EL-ben. A klub ráadásul eddig százszázalékos, ami a döntőket illeti: a spanyol együttes az UEFA Kupában és az EL-ben valahányszor fináléba jutott, mindig győzött, 2006-ban a Middlesbrough-t, 2007-ben az Espanyolt, tavaly pedig a Benficát verte.

A Sevillán kívül az Internazionale, a Juventus és az FC Liverpool győzött három alkalommal. A Dnyipro első sikerére hajt.

„Megszerezni a trófeát és történelmet írni nagy lehetőség, de felelősség is egyben. A Bajnokok Ligája a hab a tortán, emiatt szerintem rengeteget fejlődött az Európa Liga. Az EL is tovább növekszik, de azért a BL az más kávéház, hatalmas lépés lenne a klubnak és mi erre hajtunk” – mondta a találkozót felvezető keddi sajtótájékoztatón Unai Emery, a Sevilla trénere.


A Dnyipro bravúrt bravúrra halmozott, korábban az Olympiakoszt és az Ajaxot búcsúztatta, az elődöntőben pedig nagy meglepetésre a Napolit
Fotó: Europress Fotóügynökség

Myron Markevych, a Dnyipro trénere nem titkolta: játékosai nagyon izgulnak a varsói finálé előtt.

„Az igazat megvallva nem készültünk arra a szezon során, hogy döntőznünk kell. Ha azt mondanám nem aggódnak, hazudnék. Természetesen izgulnak, de az a legfontosabb, hogy amikor a meccs elkezdődik, akkor ez az izgalom elszálljon. A Sevilla egy kifejezetten jól támadó csapat, ez fejfájást is okoz nekünk, ugyanakkor a védelmünk eddig jól muzsikált. Jó dolog, hogy az UEFA megadja a lehetőséget az Európa Ligás csapatoknak a BL-részvételre, ez mindkét fél számára extra motivációt jelent.”

A varsói finálét az angol Martin Atkinson vezeti majd, a mérkőzés 20.45 órakor kezdődik, a STORY4 csatorna jóvoltából a Sport24 élőképes tudósítással jelentkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik