Foci

A Loki a Ligakupa-döntővel vígasztalódhat

Kondás Elemér (Array)
Kondás Elemér (Array)

A debreceniek szezonját a második számú kupasorozat mentheti meg.

Kondás Elemér együttese a Magyar Kupában már korán, a nyolcaddöntőben búcsúzott, hiszen a Pécs 1-0-ra legyőzte őket. A bajnokságban lecsúsztak a dobogóról, így búcsút inthettek az európai kupaindulásnak, vagyis már csak abban bízhatnak, hogy a Ligakupát megnyerik.

 Fotó: MTI

Ebben a sorozatban kedd este sikerült döntőbe jutniuk azzal, hogy az MTK vendégeként kétgólos, sima győzelmet arattak. A piros-fehérek már az első félidőben is közel jártak a gólhoz, ahogy a másodikban is, de a hálóba csak a hajrában tudtak betalálni: előbb a 82. percben Ludánszki volt eredményes, majd a 91.-ben Kulcsár bombázott a kapuba.

Összesítésben a DVSC 5-1-gyel jutott fináléba, ahol majd a Ferencváros-Honvéd párharc továbbjutója lesz az ellenfelük.

Eredmény – Ligakupa, elődöntő, visszavágó

MTK Budapest – DVSC-TEVA 0-2 (0-0)
Továbbjutott: a Debrecen kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik