Foci

Fradi: Nem fogunk soha egy Manchester United szintjére eljutni

orosz pál (Array)
orosz pál (Array)

Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatójaa Sportmarketing Újragondolva Meetup tavaszi rendezvényén a marketingépítésről tartott előadást.

Orosz monológjában elmondta, ha a klubnak sikerülne bejutnia az Európa Liga csoportkörébe, akkor hatalmas bevételre tehetnének szert. Selejtező körönként 200 ezer eurót, úgy a főtáblára jutásért 2,4 millió eurót zsebelne be a zöld-fehér együttes, és ez az összeg pontszerzések esetén tovább növekedhetne, akár egészen 1 milliárd forintig.

Őszintén hozzátette, a csapatot vissza lehet ugyan juttatni az európai középmezőnybe, de az elitek közé nem tudnak odaférni. Ezt egy remek példával nyomatékosította is.

“Nem fogunk soha egy Manchester United szintjére eljutni, ez egészen biztos. Míg a Ferencváros 200 millió forintot kap egy szezonra a televíziós pénzek után, addig például a Norwich City 24 milliárdot kapott nemrég. Ebből is látszik, hogy a legkisebb különbség valószínűleg a pályán van közöttünk” – idézi a csakfoci.hu Oroszt.

 Fotó: MTI

Beszámolt arról is, hogy amikor 2011-ben átvették a Fradit, mindenféle szempontból borzasztó állapotok voltak. Volt egy klubjuk, és ennyi volt nagyjából, semmi más.

“Csináltunk rögtön egy felmérést, hogy megnézzük, mit tud a mi márkánk, mit tud a Ferencváros, és azt láttuk, hogy országhatáron belül 1 millió 40 ezer szimpatizánsunk volt akkor – ez persze nem egyenlő a szurkolókkal. Most már 1 millió 680 ezer szimpatizánsa van a klubnak, amely azt mutatja, hogy a márka élete jó irányba megy, a Fradi pedig elmondható, hogy Magyarország legismertebb márkaneve” – vélekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik