Foci

EL: a Sevilla hátradőlhet, a Napolira nehéz meccs vár

sevilla (Array)
sevilla (Array)

A címvédő Sevilla háromgólos előnyre tett szert az Európa Liga elődöntőjében.

A spanyolokat egyértelműen a párharc esélyeseinek gondoltuk, még úgy is, hogy a bajnokságban a Sevilla és a Fiorentina is az ötödik helyen áll. A piros-fehérek ugyanakkor jobb formában vannak, erősebbek is.

Igaz ez úgy is, hogy a Fiorentina korábban kiejtette a Tottenhamet, a Romát és a Dinamo Kijevet is, mire eljutott az elődöntőbe.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A csütörtöki mérkőzésen a hazaiak Vidal révén kerültek előnybe még az első negyedóra végén, majd átadták a területet a Fiorentinának, azonban a lilák a mezőnyfölények ellenére nem tudtak egyenlíteni. A szünet után pedig érkezett az újabb spanyol találat, Vidal duplázott, majd a 75. percben Gameiro beállította a 3-0-s végeredményt, így a Sevilla fél lábbal már ott van a döntőben.

A másik ágon bár egyértelműbbnek tűnt a Napoli fölénye a Dnyipro ellenében, az olaszok saját magukat hozták kellemetlen helyzetbe azzal, hogy egygólos előnyüket nem tudták megőrizni, az ukránok pedig a hajrában egalizálni tudtak. A visszavágó így meleg lehet a nápolyiaknak, és hiába várták őket döntőbe, könnyen ki is pottyanhatnak.

Eredmények – Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzés

Sevilla – Fiorentina 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Vidal (17., 52.), Gameiro (75.)

Napoli – Dnyipro 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Lopez (50.) illetve Seleznyov (81.) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik